Muszáj válaszolnom. De ha rosszul döntök? Nem tudnék még több sérelmet elviselni. De. Nem nem érdekel most a szívemre fogok hallgatni. Egyszer én is megérdemlem a szerelmet és a boldogságot. Bármennyit is kell majd szenvednem, de Louis mellett akarok lenni.
- Igen! - suttogom és lehajtom a fejem zavaromban
Hallom ahogy felkuncog majd megérzem kezét állam alatt kényszerítve nézzek rá. Arcán levakarhatatlan mosoly van amire én is halványan elmosolyodok. Mivel közel ül hozzám simán meg tud csókolni amit meg is tesz. Mikor ajkai enyémhez érnek nem mozdul innen tudom rám vár. Kezeim nyaka köré fonom majd hevesen csókolom meg amitől belemosolyog a csókba. Kezeit derekamra csúsztatja és közelebb von magához. Hevesen csókolózunk és nem is akarjuk abbahagyni. Lihegve válunk és én pedig lángoló arccal nézek rá. Elmegyünk fürdeni (persze külön) majd utána egymással szembe leülünk és csak nézzük egymást.
- Figyi Louis szerinted mit fognak hozzám szólni a rajongók ha megtudják, hogy együtt vagyunk? - kérdem félénken
- Van aki nem fog örülni, de sokan igen. Ne foglalkozz velük!
- De nyomorék vagyok. Hogy nézek már ki melletted?
- Nem gondolj ilyeneket. Nem te tehetsz erről. Nem érdekel ki mit gondol csak az kell, hogy mellettem legyél!
- Köszönöm! - ölelem meg
Még beszélgetünk minden féléről. Mondta holnap elmondjuk a srácoknak meg a menedzsernek a díjátadón (két nap múlva) pedig mindenkinek. Nem lenne érdemes titkolni egyszer úgy is megtudnák így pedig nem kell bujdosnunk. Hatalmas mosollyal az arcomon aludtam el ugyanis Louis a derekamat átölelve ölelt magához.
- Jó éjt Lena!
Nem válaszoltam csak behunytam a szemem és Louis karjaiban elaludtam.
Reggel arra keltem, hogy valaki bámul. Utálom ha alvás közben bámulnak. Az olyan zavaró. Lassan kinyitottam a szemem és rögtön Louis mosolygós arcával találtam szembe magam. Csak egy szemmel néztem rá ugyanis a másik a párnában volt. Halványan elmosolyodtam majd felültem. Kócos hajamba túrtam és álmosan néztem a barátomra. Olyan jó ezt kimondani. Louis Tomlinson-t a barátomnak mondhatom. De rég vágytam erre. Gyorsan adtam szájára egy puszit majd a szekrényhez mentem kiválasztani a mai ruhám. Ma angolosan fogom öltözni mivel a táskám a felsőm és a cipőm is olyan mintájú lesz.
A hasam egy picit kint van belőle, de nem baj. Ahogy kisminkeltem magam felkötöttem a hajam már készen is voltam. Louis a nappaliban tévézett és meglepődve nézett rám. Gondolom nem szokta meg, hogy egy lány ilyen hamar elkészül. Hát ha velem van szokja meg.
- Csini vagy! - mosolyog rám amitől elpirulok
Halkan felkuncog majd elém áll és gyengéden megcsókol. Derekamra tette a kezeit és pedig nyaka köré fontam. Elmélyítettem csókunkat amin elmosolyodott. Kezeit lentebb vezette egészen a fenekemig amibe erősen belemarkolt amitől muszáj volt felnyögnöm. Elváltunk egymástól és csak néztük egymást viszont Louis még nem vette el a kezét amit nem is bántam.
- Menjünk reggelizni!
- Oké!
Felsóhajtottam majd egymás kezét megfogva mentünk le az étkezdébe. A többiek már lent voltak és ahogy beléptünk Lottie szeme rögtön megakadt rajtunk. elsikított majd a nyakamba ugrott. Megveregettem a vállait mert mást nem igazán tehettem.
- Meg ne bántsd mert velem gyűlik meg a bajod! - húzódik el Lott és néz a bátyára - De örülök nektek! - ad neki egy puszit
A többiekre néztem akik mosolyogva néztek minket amitől zavarba jöttem és Louis-hoz húzódtam aki nevetve ölelte át a derekam és vezetett oda az asztalhoz. Egymás mellé leültünk, de akkor sem engedtük el a kezünket.
- Srácok összejöttünk Lená-val! Csak, hogy tudjatok róla! - mondja
Vállba vágom amit nem ért, de én tudom miért kapta.
- Utálom a Lena nevet! - mondom mosolyogva
- Nem baj! - von vállat és ad puszit számra - Ha befejeztük elmegyünk valahova! - suttogta ajkaimra amitől elmosolyodtam
- Hova?
- Meglepi, de kell fürdőruha! Megyünk a partra is, de nem az az első hely!
- Oké!
Ezután nekiláttunk kajálni. Megettem egy pogácsát meg megittam egy pohár kávét és kész is voltam. Felkeltem az asztaltól majd felszaladtam a szobába. Megkerestem egy türkiz fürdőruhát amivel bevonultam a fürdőbe. A sminkem lemostam ugyanis ha vízbe megyünk akkor nem kell. Hajam kiengedtem viszont a csuklómra feltettem egy hajgumit. Felkaptam a napszemcsim és kimentem a szobába. Meglepő módon Louis-t találtam. Azt hittem még eszik. Ahogy kiléptem vigyorogva méregetett amitől zavarba jöttem. Közelebb jött hozzám és átölelte a derekam.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet lemenni a partra még lecsapnak a kezemről! - suttogta ajkaimra
- Nem fognak mivel nekem csak te kellesz!
- Átöltözök és mehetünk! Viszont vegyél fel majd még valamit mert így utcára nem viszlek. Mindenki megbámulna aztán még elvisznek!
- Senkinek sem kellenék! - suttogtam, de sajnos Louis is meghallotta
- De nekem igen és sok más pasinak is akiknek nem adlak oda! - vigyorog, de nem tudom viszonozni - Lena gyönyörű vagy. Lehet van egy kis hibád, de mindenkinek vannak. Neked ez, de ez ellen semmit sem tudsz tenni! Én nekem így vagy tökéletes fogadd el magad!
Nem mondok semmit csak szorosan megölelem. Szeretem ezt a férfit és érzem ő is engem ami megnyugtat. Végigsimított fenekemen amin felkuncogtam.
- Miért szereted ennyire fogdosni a seggem? - kérdem mosolyogva
- Mert olyan jó! - markol bele amitől felnyögtem - De látom tetszik!
- Inkább menjünk! - megyek el mellette, de rávág a seggemre amitől felsikítok amin csak nevet
Felvettem egy farmersortot, egy trikót meg egy Vans cipőt és már készen is vagyok. Louis megfogta a kezem majd levezetett a hotel mögé ahol már egy autó várt ránk.
- Remélem nem baj egy kicsit utazni kell. Maximum 40 percet.
- Oké! Csak legyél velem!
- Veled leszek!
Adtam egy puszit a szájára majd beszálltunk a kocsiba. Egész úton énekeltünk és teljesen jól elvoltunk. Néha (na jó majdnem minden percben) elcsattant egy csók amit néha a sofőr nem nézett jó szemmel. Mi ezen csak nevettünk. Ahogy kinéztem az ablakon megláttam a tengert. Csodálkozva néztem mert egyszerűen imádom a tengereket. Igaz Auzstráliát nem igazán kedvelem, de a tenger az gyönyörű.
- Minek jöttünk ide? - kérdem Louis-ra nézve
- Majd meglátod!
Kiszálltunk a kocsiból majd a tengerpart felé mentünk. Kérdeztem Louis-t, de semmit sem mondott hova is megyünk. Megláttam egy hajót amitől felcsillant a szemem. Louis megragadta a karom és húzni kezdett a hajó felé. Sajnos nem futhatunk mert nekem az kifejezetten tilos. Miért voltam akkor olyan hülye? Mindegy ezen már nem tudok változtatni. Louis felvezetett a hajóra ahol lepacsizott a csávóval.
- Lena ő itt Josh, Josh ő itt Sarah! - mutat be, de a srác elég furán néz
- Most Lena vagy Sarah? - néz rám
- Neked Sarah! - mondom mire bólint - Neked pedig - nézek rá - megmondtam utálom az a nevet!
- Nem baj!
A fedélzetre mentünk ahol kifeküdtem napozni mert Louis azzal hagyott ott, hogy sokáig fog tartani az út. Én levetkőztem fürdőruhára majd kifeküdtem egy napágyra és élveztem a napsütést. Nem tudom meddig mentünk, de arra eszméltem fel valami hideg folyékony folyik a hasamra. Felsikítottam a hirtelen hidegre amire csak nevetés volt a reagálás.
- Kinyírlak Tomlinson! - nézek rá mérgesen
Nevetve fordul meg és menne el mikor én nekifutásból a hátára ugrok. Reflexszerűen kapta el a combom amin csak mosolyogni tudtam. Elkezdett velem rohangálni amitől szorosabban öleltem a nyakát. Rengeteget röhögtünk és nagyon jól éreztem magam. Azt hittem Louis csak kihozott hajózni, de közel sem. Letett majd a kezembe nyomott egy búvár ruhát. Most komolyan búvárkodni szeretne? Pedig ő mondta nem nagyon szeretne most még is elhozott. Nem is akárhova ugyanis a NAGY-KORALLZÁTONYnál vagyunk.
- Komolyan búvárkodni jöttünk? - kérdezem meg tőle mire egy nagyot bólint - De te nem szeretnél.
- De te igen így elhoztalak!
- Oké. Holnap pedig szörfözni tanítasz! - szögezem le
- De te azt mondtad "Soha az életbe nem próbálom ki. Utálom a szörfözést".
- Nem baj! Én akkor is akarok.
- Nem muszáj!
- De én akarok!
Nevetve ölelt magához utána pedig elkezdtünk öltözni. A feszülős gumiruhában elég hülyén nézhettem ki, de Louis sem volt szebb. A telefonomat a kezembe véve tettem a szememre a szemüveget. Szerencsére a telefonom vízálló így két órát simán lent lehet a víz alatt. Teszteltem úgyhogy nem fog beázni. Louis-al kézen fogva úszkáltunk miközben én rengeteg képet csináltam amiket majd kirakok a közösségikre.

Az egyik kedvencem az amikor Louis-t fényképeztem le egy teknőssel.
Nekem nagyon tetszik és ezt ezer százalék kirakom nem mintha a többit nem tenném ki. Eltettem a telefonom ezután pedig csak a barátommal foglalkoztam. Mosolyogva simogattam meg pár halat és nagyon élveztem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer sikerül ide eljönnöm. Olyan két órát lehettünk lent háromszori feljövetellel ugyanis palackot kellett cserélni. Harmadjára pedig ki is jöttünk a vízből. Levettük magunkról a tapadós ruhákat majd leültünk egy napágyra.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide!
Kezeim nyaka köré fonom és megcsókolom. Kezeit derekamra teszi amit elkezd cirógatni. Lábam átdobom combjain így lovaglóülésben vagyok rajta. Kezeit a derekamról fenekemre csúsztatja amitől a csókba mosolygok. Dudaszó hallatszik amire elválunk és Josh-ra nézünk aki vigyorogva néz minket.
- Menjetek szobára nem kell nekem ingyen pornó! - kiabál mire én megfogom és egyszerű mozdulattal bemutatok neki - Louis-ét!
- Örülnék neki! - suttogja az említett a fülembe mire vállba vágom
- Ne ellenem legyél hanem velem! - mondom majd mellkasának dőlve várom, hogy a partra érjünk
Amíg kiérünk halkan beszélgetünk. Mikor megláttam a partot nem sok kellett, hogy elröhögjem magam. A többiek egymás hátán a térdig érő vízben próbálták egymást lelökni. Lesétáltunk a hajóról majd a többiekhez csatlakoztunk. Lott rögtön a nyakamba ugrott és élménybeszámolót kért. Ahogy elnézem a fiúk Tommo-t faggatják. Észrevehette, hogy arra figyelek ugyanis tekintetünk összeakadt. Halványan egymásra mosolyogtunk amit barátom húga hangos sikítása követett. Miért jó neki állandóan sikítani? Negyed óra múlva már fürdőruhában a vízben szórakoztattuk egymást. Louis a nyakába kapott amit a többiek előszeretettel örökítettek meg. Áthajoltam Louis-on és úgy csókoltam meg.
- Szobára! - hallottam valamelyik hangját mire mindketten elmosolyodtunk
Elváltunk és miután leszálltam Louis-ról elindultunk vissza a hotelba. 40 perc utazás után végre megérkeztünk. Ma baromira elfáradtam amit csak a kocsiban vettem észre. Majdnem elaludtam Louis vállán amin csak mosolygott. Felmentünk (az én esetemben felmásztam) a szobába ahol rögtön az ágyra vetettem magam. A fejem a takaróba fúrtam és már aludni akartam mikor megéreztem a nyakamon valakinek a leheletét. Egész testem megrándult amin elmosolyodott.
- Ennyitől kifáradsz? - suttogta fülembe és megharapta a fülem amin felkuncogtam
- Egyes helyzetekben nem! - mondom pimaszan

Louis Tomlinson
Végre megszereztem magamnak. Persze nem beszélhetek vagy gondolhatok rá úgy mintha tárgy lenne, de rajtam kívül senki sem érhet hozzá. Itt fekszik alattam pimasz mosollyal az arcán. Mindenhogy minden értelemben imádom ezt a lányt.
- Milyen helyzetekben nem fáradsz el? - kérdem tőle sejtelmesen amin felkuncog
Olyan angyali hangja van. Soha nem akarom őt elengedni. Bármi történjen nem fogom hagyni, hogy elveszítsem.
- Majd megtudod. Viszont elmehetek fürdeni? - kérdi
Most a szemem előtt az a kép lebeg ahogy tökéletes testén végigfolynak a vízcseppek. Ó szent anyám.
- Mehetsz ha elengedlek!
- Ha elengedsz utána kapsz meglepit! Megegyeztünk?
- Meg, de siess mert nekem is kell zuhanyoznom!
- Sietek!
Az ágyról néztem minden mozdulatát. Kivett egy fehérneműszettet a szekrényből és eltűnt a fürdőajtó mögött. Hallom ahogy zuhog a víz és már el is képzeltem mit is csinálnék most vele. Na jó Louis állítsd le magad! Ez még korai. Nem tudom mennyit elmélkedhettem róla, de a fürdő nyílására jöttem vissza a valóságba. Ott állt előttem kiengedett, hosszú hajjal, egy szál fekete, csipkés fehérneműben. Mintha egy angyal állna előttem. Nem volt egyáltalán szégyenlős amit szeretek. Az összes csaj mindig takargatja magát még azután is ha lefeküdtünk egymással. Annak mi értelme van? Szerintem semmi, de nyolc. Helyet cseréltünk így én álltam a zuhany alatt. Érzem még tusfürdőjének barackos illatát ami bejárja egész testem. Isteni illata van az egyszer biztos. Gyorsan lefürödtem majd felvettem egy alsót és kimentem a szobába. Megmosolyogtatott ahogy összegömbölyödve feküdt az ágyon. Elaludt. Ártatlan kisbaba. Befeküdtem mellé, betakartam és adtam arcára egy puszit.
- Jó éjt baba!
- Jó éjt baba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése