2016. április 22., péntek

Epilógus




Mi van? Jól hallottam ezt a mondatot? Lena meghalt? Nem ez nem lehet igaz! Ő erős lány nem történhetett ez meg. Hiszen ilyen száz alkalomból egyszer esik csak meg. Miért pont ő. Nem ilyen nem lehet. Hiszen ez teljesen ki van zárva. Most kaptam vissza nem veszíthettem el. 
- Tessék? - nyögöm ki ezt az egy szót
- A baba jól van, de a kisasszony életét vesztette. Nem sikerült újraélesztenünk! Mi mindent megtettünk! - hangja unott volt és egy kis gúny volt benne
Kezem ökölbe szorult majd egyszerűen behúztam neki egyet. Még is, hogy képzeli ezt? Erőteljesen ütöttem a dokit és most semmi sem érdekelt. A srácok rángattak le a dokiról. Nem tudtam, hogy itt vannak. A doki felkelt majd elsétált. Szemeim könnyekkel teltek meg majd kitört belőlem a zokogás. Nem lehet, hogy elvesztettem. Soha többé nem láthatom majd őt. Esküszöm beperelem ezt a kócerájt. Miattuk halt meg Lena. Meghalt. Mi lesz velem? Mi lesz a babával? Hol van most. A széken ülve zokogok és nem érdekel most semmi.
- Louis! - hallok meg egy halk hangot
Felkapom a fejem és Pez néz rám vissza egy pólyával a kezében. Átnyújtja a pólyát amiben egy kisbaba rejlik. Kisírt szemekkel nézek rá és már most tudom mi a neve. Lena. Végigsimítok az arcán. egyszerűen gyönyörű. A könnyeim még nem apadtak el és nem is fognak még egy ideig. Valaki megérintette a vállam erre pedig felnéztem. Anyukám állt előttem. A kislányommal felálltam majd megöleltem anyukámat. Megint zokogni kezdtem. Hogy veszíthettem el. Miért pont őt vették el tőlem? Miért vele történt ilyen? Anya magához ölelt és nyugtatóan simogatott. Ekkor eszembe jutott, hogy a kislányom anya nélkül fog felnőni. Valaki kivette a kezemből a babát így még szorosabban öleltem anyát. Hihetetlen, hogy ez velem esik meg. Pedig meg szerettem volna kérni a kezét.



1 évvel később
Egy éve, hogy elhagyott. Életem legnehezebb időszaka volt egy éve, de szerencsére a fiúk mellettem álltak. Én megmondtam nem fogok turnézni se sehova járni ugyanis fel kell nevelnem a lányomat. Ezt persze megértették a fiúk viszont a menedzserrel volt egy nagyobb vitánk. Baromi nehéz időszakom volt és még mindig nem vagyok teljesen túl rajta. Viszont nem zuhanhattam magamba mert Lenának (mármint a kislányomnak)  szüksége volt rám. A legtöbbet még is anyukám segített amiért életem végéig hálás vagyok. Tudom (vagyis remélem) egyszer sikerül túllépnem Lenán és talán találok egy normális lányt magam mellé, de ebben nem vagyok biztos. A banda szüneten van így mindenkinek van ideje a saját életére. Harry például azt tervezi, hogy megkéri Kitti kezét. Igen Lena barátnője. Itt maradt Londonban és összemelegedtek Harry-vel. Örültem nekik viszont meg van a magam baja. Remélem egyszer megtalálom a felhőtlen boldogságot és legalább valaki egy kicsit is tudja pótolni az én Lenám hiányát. Teljesen senki sem fogja tudni pótolni. Mindig ő lesz az első nő az életemben.  Örök életemben szeretni fogom őt.

2016. április 18., hétfő

21.rész




Louis elment Harry-ék szobájába én pedig készülődni kezdek az estére. Hajamat felkötöm majd később megcsinálom és a sminkemet kezdem csinálni. Szemtus, spirál és szemhéjpúder. A szemem teljesen fekete viszont a szemhéjamra teszek csillámport. Arcomra teszek egy kis alapozót majd számat tűz vörösre festem. Úgy is le fogj jönni csak a végkép miatt teszem fel. Visszamegyek a szobába majd felveszem a vörös fehérneműt amit délután vettem majd belebújok a combfixbe is. Ekkor nyílik az ajtó és Louis lép be rajta. Ahogy meglát eltátsa a száját. Perverz. 
- Te most direkt kínzol engem? - mondja miközben közelebb sétál hozzám
- Te jöttél be. Készülök az estére ugyanis nemsokára indulunk. Neked sem ártana!
- Oké. Viszont fedd fel a ruhádat mielőtt most azonnal letámadlak.
- Nem volt elég délután? - kérdem mire megrázza a fejét - Kis telhetetlen!
Mosoly terült szét az arcán majd megcsókolt. Kezeimet hajába vezettem majd meghúztam neki. Belemarkolt a seggembe amit már kezdek megszokni tőle. Elhúzódtam tőle majd gyorsan belebújtam a ruhába. A cipzárral elakadtam így Louis-hoz léptem.
- Felhúzod a cipzárt? - kérdem
Bólintott majd mögém lépett. Ahogy húzta fel a cipzárt ujjai végighaladtak gerincemen amitől libabőrös lettem és teljes testem megremegett. Louis átölelt majd egy puszit nyomott a vállamra.


A ruhának a mellrészénél kicsit be van vágva így tökéletesen kiemeli a melleim. Louis nagy örömére. Mondtam tetszeni fog neki a ruha. Befutottam a fürdőbe majd a hajammal kezdtem el valamit csinálni. Semmi nem jutott eszembe így írtam Lott-nak egy üzit azonnal jöjjön hajat csinálni. Egy perc után lihegve rontott be a fürdőbe. 
- Jobban áll neked ez a ruha mint gondoltam! - vigyorog
- Kösz!
Lottie már készen volt így nem kell azon aggódnom ő nem fog elkészülni. Leültetett egy székre majd nekilátott a hajamnak. Lefényképezte így meg tudtam csodálni hogyan is nézett ki.
Képtalálat a következőre: „fonott hajak”
Képtalálat a következőre: „fonott hajak”
Nagyon tetszett. El kell mennem fodrászhoz ugyanis unalmas a hajam. Lottie mondta kicsit igazítsam meg a sminkjét mert neki türelme nincs hozzá. Nevetve csináltam meg neki a szemét ami nem került sok időmbe. Kimentünk a fürdőből majd Lott kiment én pedig az ágyra ültem és a pasimat néztem aki alsógatyában ugrándozott a szobában. Mikor meguntam úgy döntöttem felveszem videora. Néha megigazítottam a hajam hogy úgy tűnjön azzal foglalkozom. Elég vicces volt, úgyhogy jól szórakoztam. Egy idő után eltettem a telefont majd néztem. Felvett egy fekete farmert, egy inget, egy öltönyt meg egy cipőt és bezárkózott a fürdőszobába. 10 perc után már kezdtem halálra unni magam így szólongatni kezdtem mert már lent kéne lennünk. 
- Louis esküszöm itt hagylak! - emelem meg a hangom mire kinyílik az ajtó
Rá nézek és felsóhajtok. Nem hiszem el, hogy ilyen sokáig tartott mire megcsinálta a haját. Felkeltem az ágyról majd előtte sétálva lementünk a hotel mögött álló limohoz. A többiek másikkal mentek minket pedig külön kocsival visznek. Beültünk a limoba és már indultunk is. Fejemet Louis vállára hajtottam aki derekamat ölelte át egyik kezével a másikkal pedig combomat simogatta. Néha kicsit megszorította amin felkuncogtam.
- Idióta! - dünnyögöm mire belém csíp - Hülye ennek meg fog látszani a helye! - mutatok a piros pontra
Mosolyogva néz és rám nyújtja a nyelvét. Közelebb hajolok hozzá majd gyengén ráharapok, de nem húzódom el. Visszahúzza nyelvét amin csak nevetek. Csípőmet megfogva emel magára. Lovagló ülésben ülök rajta. Kezeit a szoknya alá csúsztatja és combomat meg fenekemet simogatja amíg én nyakát csókolom. Kezeit előre vezeti majd hozzám ér anyagon keresztül amire belenyögök a fülébe. Belemar a fenekembe és tudom nagyon mosolyog a reakciómon. Érzem mosolyát nyakamon és élvezi, hogy kínozhat. Levezettem kezeimet mellkasán egészen le az övéig.
- Gondold meg mit csinálsz Tomlinson! - suttogom fülébe
Mosolya szélesedik majd ujjaival anyagon keresztül dörzsölni kezdi nőiességem. Sóhajok hagyják el a számat, de nem hagyom magam. Kicsatolom az övét és belenyúlok nadrágjába majd anyagon keresztül rámarkolok a farkára. Hatalmasat nyög amin én mosolygok. Komolyan egy limoban ilyeneket akar csinálni. 
- Vigyázz a kezecskéiddel Lena! - nyög Louis a fülembe ugyanis anyagon keresztül simogatom
Kuncogok majd hirtelen markolok rá mire megfeszül és nyög egyet. Olyan jó látni, hogy mit váltok ki belőle.
- Jól van Benson én szóltam!
Nyeltem egy nagyot mert nem tudtam mit tervez. Kezeit nem vette el, de egyszer csak megéreztem ahogy félretolja a bugyim és a bejáratomat simogatja.
- Lo...Louis ne! - próbálom kinyögni a szavakat, de elég nehezen sikerül amin felnevet
Hirtelen feldugja két ujját amitől egy hatalmasat nyögök. Gyorsan kezdi el mozgatni ujjait amitől kezeimet kihúzom a nadrágjából és haját kezdem el szét túrni. Nem tudom, hogy képes pont itt megcsinálni, de ezt még visszakapja. Abban biztos lehet. Egy hatalmas nyögés közepette élvezek ujjai köré amin természetes módon mosolyog. Hevesen veszem a levegőt. Szívverésem gyors, levegővételem szapora. Nem húzódok el Louis-tól ugyanis fejem tuti vörösen virít. Érzem ahogy kihúzza ujjait majd lenyalja azokat.
- Olyan finom vagy! - duruzsolja fülembe mire vállba vágom
- Ezt még visszakapod!
- Nem elég, hogy széttúrtad a hajam? - háborodik fel és kezdi igazgatni a haját
Felsóhajtok majd párszor beletúrok hajába és már pont úgy áll mint eredetileg. Istenem mit kell ezen annyira sokat időzni? Bár mondjuk mi is sokat foglalkozunk a hajunkkal, de a miénk hosszú. Ki akartam volna szállni Louis öléből, de nem engedett el hanem inkább ajkaimra tapadt. Fenekemet markolászta ami megmosolyogtatott. 
- Nem volt még elég? - kérdem  mire megrázza a fejét
- Telhetetlen!
Pár perc múlva megáll a kocsi, de ahogy kinézek az ablakon semmi mást nem látok autókon kívül. Nagyszerű dugóba kerültünk.
- Uram baleset történt ezért lezárták az utat! - szól hátra a sofőr
- Basszus! - csattan fel Louis majd sebesen írni kezd a telefonján gondolom valamelyik srácnak vagy a menedzsernek
- Mit csináljunk addig? - kérdem mire perverzen rám mosolyog
- Lenne egy két ötletem! - simít végig melleimen majd nyom rá egy puszit
Egész végig amíg a dugóban állunk Louis elől menekülök (ami igen nehézkes egy limoban), de sikerül megszabadulnom tőle. Ami egyébként tök gáz, hogy a srácoknak még énekelni is kellett ahol Louis nem volt ott. Viszont kárpótoltuk a rajongókat egy kis videóval amit kirakott Louis az Instagram-ra és Twitterre is. Ott elmondta a barátnője vagyok így már mindenki tudja. Jött pár komment amik között volt jó és rossz is. Soha nem érdekelt mások véleménye ezek után sem fog. Másfél óra késéssel, de odaértünk a rendezvényre. Ahogy kiszálltunk megrohamoztak az újságírók. Louis adott egy rövid interjút amivel válaszolt pár kérdésre így megengedték, hogy bemenjünk. Megkerestük a srácokat akik vigyorogva néztek ránk.
- Itt vannak a késők! - mondta röhögve Niall
- Dugóba keveredtünk! - vigyorog rám Louis
- Valami történt a kocsiban! - sikít fel Perrie 
- Nem! Csak szórakoztunk! - nevet Louis - Igaz Lena?
- Ahha! -  bólogatok, de a srácok láthatólag nem hisznek nekünk
Leültünk a két szabad helyre majd kezdetét vette a piálás. Louis éppen Ed Sheeran-al beszélgetett mikor úgy döntöttem visszakapja amit csinált velem. Az asztal alatt nadrágjához nyúltam és kezdtem el simogatni. Teljes teste megfeszült amin jót mosolyogtam. Ed szerencsére nem vett észre semmit. Épp Louis beszélt mikor hirtelen rámarkoltam férfiasságára. Felnyögött amitől haverja elég furán nézett.
- Neked bajod? 
- Belerúgtam az asztalba! - fújja ki a levegőt amin felkuncogok
- Oké! - méreget furán minket majd belekezd a mesélésbe
Kezeim belevezetem a nadrágjába majd azon belül is az alsójába nyúlok. Fejem vállán van és úgy simogatom lent nehogy véletlenül is feltűnő legyen. Jó kis címlapsztori lenne. Louis Tomlinson-t barátnője egy hivatalos rendezvényen elégítette ki. Biztos vennék az újságokat. Kicsit szorítok fogásomon majd lazítok. Louis egyre nehezebben fogja vissza magát ami látszik is rajta. Az a szerencséje, hogy Ed-et elhívta egy haverja majd lelépett. Kicsúsztattam kezem majd perverzen vigyorogtam rá. Ő neki is ott voltak a nevető ráncok a szeme alatt. Megragadta  a karom majd valahova húzni kezdett. Egy lezárt lépcsőn felvezetett majd belökött egy ajtón.
- Most nem menekülsz! - ragadta meg csuklóim és az ágyra fektetett
- Honnan tudod, hogy menekültem volna! - kacsintottam rá
Kajánul elvigyorodott majd egy percen belül már csak fehérnemű volt rajtam. Végignézett testemen majd az öltönyzsebéből elővett egy madzagot (?????!!!). Kérdőn néztem rá mire megvonta a vállát. Kezeimet az ágytámlához kötözte így teljesen kiszolgáltatott voltam számára, de nem bántam. 
- Sajnálhatod amiért velem szórakoztál! - kuncog - Könyörögni fogsz nekem!
- Majd meglátjuk!
- Jó, de ha igazam lesz kapok egy sztriptízt! 
Elgondolkodtam, de végül belementem. Ha sztriptízelek is majd neki ő fog szenvedni ugyanis abban nincs benne a szex. Levette rólam a maradék ruhát így meztelenül feküdtem alatta. Milyen jó, hogy most egy bálon vagy min vagyunk. Louis elkezdte melleim masszírozni amitől sóhajtozni kezdtem. Hasamra ült, de nem helyezte rám teljes súlyát. Melleimre puszikat nyomott később pedig harapni meg szívni kezdtem. Nem tudom meddig fogja csinálni, de sokáig folytatja akkor tuti táncolnom kell majd neki. Egyik kezét levezette lábaim közé és ott kezdett el dörzsölgeti. Egyik kezével még mindig kínozta a mellem miközben folyamatosan engem nézett. Nyögdécseltem, sóhajtoztam alatta amit biztos szívesen néz. Néha nyakamat kezdte el csókolgatni meg harapdálni, de nem szívta ki. Akkor tuti megölném. Hirtelen feldugta nekem egy ujját amihez pár másodpercenként adott egyet. Mikor feldugta negyedik ujját egy kicsit felsikítottam. A kötelet kezdtem el szorítani tehetetlenségemben és éreztem mindjárt a csúcson leszek. Ahha csak Louis ezt nem hagyta. Kihúzta ujjait mire kinyitottam eddig csukott szemeim. Arca szórakozottságot tükrözött viszont szemei vággyal teliek. Légzésem gyors, szívem mindjárt kiugrik a helyéről. 
- Szeretnél valamit? - kérdi kajánul
- Igen! - fújom ki a levegőt - Megkapod a sztriptízt, de lécci....
- mondom nem fejezem be a mondatot mert nem akarom kimondani
- Mit szeretnél? - húzza az agyam
Testem fel van izgulva és ha ő nem csinálná meg akkor amint elengedi a kezem megcsinálnám magamnak. 
- Elégíts ki! - mondom mire mosolya nagyobb az eddigieknél és bólint egy kicsit
Lemegy a lábaim közé és rögtön be is veti három ujját. Nőiességem nézi miközben néha felpillant rám. Egyszer csak megérzem nyelvét is amitől átfut testemen a borzongás. Szavakkal nem tudom kifejezni mit is éreztem akkor, abban a pillanatban. 5 perc múlva visszamentünk a rendezvényre ahol az újságírók kiszúrták, hogy leléptünk amiből tuti kitalálnak valami pletykát amit el lehet adni. A rendezvényt egyébként nagyon élveztem és jól éreztem magam.

2016. április 13., szerda

18.rész



Amilyen lassan csak tudtam annyira lassan mentem, de tudtam ezt a beszélgetést nem fogom megúszni. Louis már rég fent van én pedig még csak most szállok be a liftbe. Miért nem tudtam én befogni a számat? Miért kellett nekem elmenni bulizni vagy ennyit inni? A lift felért a megfelelő emeletre így megindultam a szobánk felé. A kezeim remegne, szívem eszeveszett tempóban vert és nem tudtam megnyugtatni magam. Nem tudom mi lesz ennek a beszélgetés vége. Örökre megutál, nem fog velem beszélni és el fogom veszíteni. Nagy valószínűséggel elveszítem. Vagy egyszerűen azt fogja mondani legyünk egyszerűen barátok. Nem tudom mire készüljek fel lelkileg, de próbálok a legrosszabbra nehogy meglepetés érjen. Lassan nyitok be a szobába ugyanis nem tudom mire számítsak. Louis nagy mosollyal az arcán ült a kanapén és a tévét bámulta. Minek örül ennyire? Talán annak, hogy megalázhat? Nem merek rá nézni. Össze vagyok zavarodva, nem tudom mire is számítsak. 
- Nem ülsz le? - kérdi felém fordulva
Lehajtott fejjel megyek az egyik fotelhez ami tőle legtávolabb van amibe belefészkelem magam. Csend állt be közénk ami az én részemről nagyon kínos. Nem bírtam már ezt az elviselhetetlen csendet így kénytelen voltam megszólalni.
- Miről szeretnél beszélni? - suttogom, de tudom tisztán hallja.
- Emlékszel mit mondtál tegnap? - kérdi mire egy aprót bólintok - Most őszintén válaszolj! Komolyan mondtad azt amit mondtál? Tényleg azt érzed? 
Mondjam el neki az igazat? De hát miért ne? Majd csak kisül belőle valami. Nekem már mindegy. És egyébként is neki nem fogok hazudni. Nem tudnék utána a szemébe nézni amit nagyon bánnék.
- Igen! - suttogom olyannyira halkan, hogy nem is biztos hallotta
Félénken ráemelem a tekintetem, de arcáról semmilyen érzelmet nem tudok leolvasni. Belülről romokban heverek, de ezt kívül nem mutatom. Folyamatosan engem néz amitől ég a bőröm. Halványan elmosolyodik és elővesz a zsebéből egy kis dobozt. Most mit akar? Mi volt az a mosoly? Mondjon már valamit vagy legalább csináljon. Ah. Feláll és egyenesen leül a mellettem lévő kanapéra ami nagyon közel van az enyémhez. Tenyerem izzad, szívem hevesen ver, vérnyomásom az egekben van. A kezembe nyomja a kis dobozt én pedig érdeklődve nézem. Lassan magam elé helyezem és óvatosan leszedem a tetejét. Ahogy meglátom mi is van benne szám elé kapom a kezem. Egy arany nyaklánc van, kis kövekkel körberakva és bele van írva egy "I LOVE YOU" felirat. Most ezt csak szórakozásból adja ide, hogy még jobban szórakozhasson rajtam. 
- Ezt azért kapom mert......? - nézek felé kérdőn
Észre sem vettem mennyire közel van az arcomhoz.
- Mert szeretném ha a barátnőm lennél? - suttogja ajkaimra
Nem hiszek a fülemnek. Komolyan azt akarja, hogy a barátnője legyek? Nem ilyen nincs. Hiszen hogy néznék már ki az oldalán. Hiszen ő egy világsztár én pedig egy nyomorék focista. Egy könnycsepp gördül le az arcomon amit nem tudok visszafogni. Kezeim nyakára tekerem és megcsókolom. Hasamban érzek valamilyen bizsergést ami jó érzéssel tölt el. Most először érzek ilyet. Eddig soha életemben nem. Pedig eddig azt hittem voltam már szerelmes. Igen csak hittem, de az amit Louis iránt érzek sokkal több mint akkor. De Louis kérésére igent mondjak? Mi van akkor ha vissza kell mennem? Vagy ha turnén talál magának egy szebb lányt és elhagy miatta? Vagy elmennek bulizni és részegen megcsal. Na, jó teljesen össze vagyok zavarodva. Meg hogy néznék már ki Louis mellett? Nem tudok normálisan menni sem. Mit fognak rólam gondolni. Nem tudom, de válaszolnom kell neki.

19.rész




Muszáj válaszolnom. De ha rosszul döntök? Nem tudnék még több sérelmet elviselni. De. Nem nem érdekel most a szívemre fogok hallgatni. Egyszer én is megérdemlem a szerelmet és a boldogságot. Bármennyit is kell majd szenvednem, de Louis mellett akarok lenni.
- Igen! - suttogom és lehajtom a fejem zavaromban
Hallom ahogy felkuncog majd megérzem kezét állam alatt kényszerítve nézzek rá. Arcán levakarhatatlan mosoly van amire én is halványan elmosolyodok. Mivel közel ül hozzám simán meg tud csókolni amit meg is tesz. Mikor ajkai enyémhez érnek nem mozdul innen tudom rám vár. Kezeim nyaka köré fonom majd hevesen csókolom meg amitől belemosolyog a csókba. Kezeit derekamra csúsztatja és közelebb von magához. Hevesen csókolózunk és nem is akarjuk abbahagyni. Lihegve válunk és én pedig lángoló arccal nézek rá. Elmegyünk fürdeni (persze külön) majd utána egymással szembe leülünk és csak nézzük egymást.
- Figyi Louis szerinted mit fognak hozzám szólni a rajongók ha megtudják, hogy együtt vagyunk? - kérdem félénken
- Van aki nem fog örülni, de sokan igen. Ne foglalkozz velük!
- De nyomorék vagyok. Hogy nézek már ki melletted? 
- Nem gondolj ilyeneket. Nem te tehetsz erről. Nem érdekel ki mit gondol csak az kell, hogy mellettem legyél!
- Köszönöm! - ölelem meg
Még beszélgetünk minden féléről. Mondta holnap elmondjuk a srácoknak meg a menedzsernek a díjátadón (két nap múlva) pedig mindenkinek. Nem lenne érdemes titkolni egyszer úgy is megtudnák így pedig nem kell bujdosnunk. Hatalmas mosollyal az arcomon aludtam el ugyanis Louis a derekamat átölelve ölelt magához. 
- Jó éjt Lena!
Nem válaszoltam csak behunytam a szemem és Louis karjaiban elaludtam.
Reggel arra keltem, hogy valaki bámul. Utálom ha alvás közben bámulnak. Az olyan zavaró. Lassan kinyitottam a szemem és rögtön Louis mosolygós arcával találtam szembe magam. Csak egy szemmel néztem rá ugyanis a másik a párnában volt. Halványan elmosolyodtam majd felültem. Kócos hajamba túrtam és álmosan néztem a barátomra. Olyan jó ezt kimondani. Louis Tomlinson-t a barátomnak mondhatom. De rég vágytam erre. Gyorsan adtam szájára egy puszit majd a szekrényhez mentem kiválasztani a mai ruhám. Ma angolosan fogom öltözni mivel a táskám a felsőm és a cipőm is olyan mintájú lesz.
A hasam egy picit kint van belőle, de nem baj. Ahogy kisminkeltem magam felkötöttem a hajam már készen is voltam. Louis a nappaliban tévézett és meglepődve nézett rám. Gondolom nem szokta meg, hogy egy lány ilyen hamar elkészül. Hát ha velem van szokja meg. 
- Csini vagy! - mosolyog rám amitől elpirulok
Halkan felkuncog majd elém áll és gyengéden megcsókol. Derekamra tette a kezeit és pedig nyaka köré fontam. Elmélyítettem csókunkat amin elmosolyodott. Kezeit lentebb vezette egészen a fenekemig amibe erősen belemarkolt amitől muszáj volt felnyögnöm. Elváltunk egymástól és csak néztük egymást viszont Louis még nem vette el a kezét amit nem is bántam. 
- Menjünk reggelizni!
- Oké!
Felsóhajtottam majd egymás kezét megfogva mentünk le az étkezdébe. A többiek már lent voltak és ahogy beléptünk Lottie szeme rögtön megakadt rajtunk. elsikított majd a nyakamba ugrott. Megveregettem a vállait mert mást nem igazán tehettem. 
- Meg ne bántsd mert velem gyűlik meg a bajod! - húzódik el Lott és néz a bátyára - De örülök nektek! - ad neki egy puszit
A többiekre néztem akik mosolyogva néztek minket amitől zavarba jöttem és Louis-hoz húzódtam aki nevetve ölelte át a derekam és vezetett oda az asztalhoz. Egymás mellé leültünk, de akkor sem engedtük el a kezünket.
- Srácok összejöttünk Lená-val! Csak, hogy tudjatok róla! - mondja
Vállba vágom amit nem ért, de én tudom miért kapta.
- Utálom a Lena nevet! - mondom mosolyogva
- Nem baj! - von vállat és ad puszit számra - Ha befejeztük elmegyünk valahova!  - suttogta ajkaimra amitől elmosolyodtam
- Hova? 
- Meglepi, de kell fürdőruha! Megyünk a partra is, de nem az az első hely!
- Oké!
Ezután nekiláttunk kajálni. Megettem egy pogácsát meg megittam egy pohár kávét és kész is voltam. Felkeltem az asztaltól majd felszaladtam a szobába. Megkerestem egy türkiz fürdőruhát amivel bevonultam a fürdőbe. A sminkem lemostam ugyanis ha vízbe megyünk akkor nem kell. Hajam kiengedtem viszont a csuklómra feltettem egy hajgumit. Felkaptam a napszemcsim és kimentem a szobába. Meglepő módon Louis-t találtam. Azt hittem még eszik. Ahogy kiléptem vigyorogva méregetett amitől zavarba jöttem. Közelebb jött hozzám és átölelte a derekam.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet lemenni a partra még lecsapnak a kezemről! - suttogta ajkaimra
- Nem fognak mivel nekem csak te kellesz! 
- Átöltözök és mehetünk! Viszont vegyél fel majd még valamit mert így utcára nem viszlek. Mindenki megbámulna aztán még elvisznek!
- Senkinek sem kellenék! - suttogtam, de sajnos Louis is meghallotta
- De nekem igen és sok más pasinak is akiknek nem adlak oda! - vigyorog, de nem tudom viszonozni - Lena gyönyörű vagy. Lehet van egy kis hibád, de mindenkinek vannak. Neked ez, de ez ellen semmit sem tudsz tenni! Én nekem így vagy tökéletes fogadd el magad! 
Nem mondok semmit csak szorosan megölelem. Szeretem ezt a férfit és érzem ő is engem ami megnyugtat. Végigsimított fenekemen amin felkuncogtam. 
- Miért szereted ennyire fogdosni a seggem? - kérdem mosolyogva
- Mert olyan jó! - markol bele amitől felnyögtem - De látom tetszik!
- Inkább menjünk! - megyek el mellette, de rávág a seggemre amitől felsikítok amin csak nevet
Felvettem egy farmersortot, egy trikót meg egy Vans cipőt és már készen is vagyok. Louis megfogta a kezem majd levezetett a hotel mögé ahol már egy autó várt ránk.
- Remélem nem baj egy kicsit utazni kell. Maximum 40 percet.
- Oké! Csak legyél velem!
- Veled leszek!
Adtam egy puszit a szájára majd beszálltunk a kocsiba. Egész úton énekeltünk és teljesen jól elvoltunk. Néha (na jó majdnem minden percben) elcsattant egy csók amit néha a sofőr nem nézett jó szemmel. Mi ezen csak nevettünk. Ahogy kinéztem az ablakon megláttam a tengert. Csodálkozva néztem mert egyszerűen imádom a tengereket. Igaz Auzstráliát nem igazán kedvelem, de a tenger az gyönyörű. 
- Minek jöttünk ide? - kérdem Louis-ra nézve
- Majd meglátod! 
Kiszálltunk a kocsiból majd a tengerpart felé mentünk. Kérdeztem Louis-t, de semmit sem mondott hova is megyünk. Megláttam egy hajót amitől felcsillant a szemem. Louis megragadta a karom és húzni kezdett a hajó felé. Sajnos nem futhatunk mert nekem az kifejezetten tilos. Miért voltam akkor olyan hülye? Mindegy ezen már nem tudok változtatni. Louis felvezetett a hajóra ahol lepacsizott a csávóval.
- Lena ő itt Josh, Josh ő itt Sarah! - mutat be, de a srác elég furán néz
- Most Lena vagy Sarah? - néz rám
- Neked Sarah! - mondom mire bólint - Neked pedig - nézek rá - megmondtam utálom az a nevet!
- Nem baj!
A fedélzetre mentünk ahol kifeküdtem napozni mert Louis azzal hagyott ott, hogy sokáig fog tartani az út. Én levetkőztem fürdőruhára majd kifeküdtem egy napágyra és élveztem a napsütést. Nem tudom meddig mentünk, de arra eszméltem fel valami hideg folyékony folyik a hasamra. Felsikítottam a hirtelen hidegre amire csak nevetés volt a reagálás. 
- Kinyírlak Tomlinson! - nézek rá mérgesen
Nevetve fordul meg és menne el mikor én nekifutásból a hátára ugrok. Reflexszerűen kapta el a combom amin csak mosolyogni tudtam. Elkezdett velem rohangálni amitől szorosabban öleltem a nyakát. Rengeteget röhögtünk és nagyon jól éreztem magam. Azt hittem Louis csak kihozott hajózni, de közel sem. Letett majd a kezembe nyomott egy búvár ruhát. Most komolyan búvárkodni szeretne? Pedig ő mondta nem nagyon szeretne most még is elhozott. Nem is akárhova ugyanis a NAGY-KORALLZÁTONYnál vagyunk. 
- Komolyan búvárkodni jöttünk? - kérdezem meg tőle mire egy nagyot bólint - De te nem szeretnél.
- De te igen így elhoztalak!
- Oké. Holnap pedig szörfözni tanítasz! - szögezem le
- De te azt mondtad "Soha az életbe nem próbálom ki. Utálom a szörfözést".
- Nem baj! Én akkor is akarok. 
- Nem muszáj!
- De én akarok!
Nevetve ölelt magához utána pedig elkezdtünk öltözni. A feszülős gumiruhában elég hülyén nézhettem ki, de Louis sem volt szebb. A telefonomat a kezembe véve tettem a szememre a szemüveget. Szerencsére a telefonom vízálló így két órát simán lent lehet a víz alatt. Teszteltem úgyhogy nem fog beázni. Louis-al kézen fogva úszkáltunk miközben én rengeteg képet csináltam amiket majd kirakok a közösségikre.

Képtalálat a következőre: „nagy korallzátony”Képtalálat a következőre: „nagy korallzátony”Képtalálat a következőre: „nagy korallzátony”Képtalálat a következőre: „nagy korallzátony”
Képtalálat a következőre: „nagy korallzátony”

Az egyik kedvencem az amikor Louis-t fényképeztem le egy teknőssel.

Nekem nagyon tetszik és ezt ezer százalék kirakom nem mintha a többit nem tenném ki. Eltettem a telefonom ezután pedig csak a barátommal foglalkoztam. Mosolyogva simogattam meg pár halat és nagyon élveztem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer sikerül ide eljönnöm. Olyan két órát lehettünk lent háromszori feljövetellel ugyanis palackot kellett cserélni. Harmadjára pedig ki is jöttünk a vízből. Levettük magunkról a tapadós ruhákat majd leültünk egy napágyra.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide! 
Kezeim nyaka köré fonom és megcsókolom. Kezeit derekamra teszi amit elkezd cirógatni. Lábam átdobom combjain így lovaglóülésben vagyok rajta. Kezeit a derekamról fenekemre csúsztatja amitől a csókba mosolygok. Dudaszó hallatszik amire elválunk és Josh-ra nézünk aki vigyorogva néz minket.
- Menjetek szobára nem kell nekem ingyen pornó! - kiabál mire én megfogom és egyszerű mozdulattal bemutatok neki - Louis-ét!
- Örülnék neki! - suttogja az említett a fülembe mire vállba vágom
- Ne ellenem legyél hanem velem! - mondom majd mellkasának dőlve várom, hogy a partra érjünk
Amíg kiérünk halkan beszélgetünk. Mikor megláttam a partot nem sok kellett, hogy elröhögjem magam. A többiek egymás hátán a térdig érő vízben próbálták egymást lelökni. Lesétáltunk a hajóról majd a többiekhez csatlakoztunk. Lott rögtön a nyakamba ugrott és élménybeszámolót kért. Ahogy elnézem a fiúk Tommo-t faggatják. Észrevehette, hogy arra figyelek ugyanis tekintetünk összeakadt. Halványan egymásra mosolyogtunk amit barátom húga hangos sikítása követett. Miért jó neki állandóan sikítani? Negyed óra múlva már fürdőruhában a vízben szórakoztattuk egymást. Louis a nyakába kapott amit a többiek előszeretettel örökítettek meg. Áthajoltam Louis-on és úgy csókoltam meg.
- Szobára! - hallottam valamelyik hangját mire mindketten elmosolyodtunk
Elváltunk és miután leszálltam Louis-ról elindultunk vissza a hotelba. 40 perc utazás után végre megérkeztünk. Ma baromira elfáradtam amit csak a kocsiban vettem észre. Majdnem elaludtam Louis vállán amin csak mosolygott. Felmentünk (az én esetemben felmásztam) a szobába ahol rögtön az ágyra vetettem magam. A fejem a takaróba fúrtam és már aludni akartam mikor megéreztem a nyakamon valakinek a leheletét. Egész testem megrándult amin elmosolyodott. 
- Ennyitől kifáradsz? - suttogta fülembe és megharapta a fülem amin felkuncogtam 
- Egyes helyzetekben nem! - mondom pimaszan




Louis Tomlinson 

Végre megszereztem magamnak. Persze nem beszélhetek vagy gondolhatok rá úgy mintha tárgy lenne, de rajtam kívül senki sem érhet hozzá. Itt fekszik alattam pimasz mosollyal az arcán. Mindenhogy minden értelemben imádom ezt a lányt. 
- Milyen helyzetekben nem fáradsz el? - kérdem tőle sejtelmesen amin felkuncog
Olyan angyali hangja van. Soha nem akarom őt elengedni. Bármi történjen nem fogom hagyni, hogy elveszítsem. 
- Majd megtudod. Viszont elmehetek fürdeni? - kérdi
Most a szemem előtt az a kép lebeg ahogy tökéletes testén végigfolynak a vízcseppek. Ó szent anyám. 
- Mehetsz ha elengedlek!
- Ha elengedsz utána kapsz meglepit! Megegyeztünk?
- Meg, de siess mert nekem is kell zuhanyoznom!
- Sietek! 
Az ágyról néztem minden mozdulatát. Kivett egy fehérneműszettet a szekrényből és eltűnt a fürdőajtó mögött. Hallom ahogy zuhog a víz és már el is képzeltem mit is csinálnék most vele. Na jó Louis állítsd le magad! Ez még korai. Nem tudom mennyit elmélkedhettem róla, de a fürdő nyílására jöttem vissza a valóságba. Ott állt előttem kiengedett, hosszú hajjal, egy szál fekete, csipkés fehérneműben. Mintha egy angyal állna előttem. Nem volt egyáltalán szégyenlős amit szeretek. Az összes csaj mindig takargatja magát még azután is ha lefeküdtünk egymással. Annak mi értelme van? Szerintem semmi, de nyolc. Helyet cseréltünk így én álltam a zuhany alatt. Érzem még tusfürdőjének barackos illatát ami bejárja egész testem. Isteni illata van az egyszer biztos. Gyorsan lefürödtem majd felvettem egy alsót és kimentem a szobába. Megmosolyogtatott ahogy összegömbölyödve feküdt az ágyon. Elaludt. Ártatlan kisbaba. Befeküdtem mellé, betakartam és adtam arcára egy puszit.
- Jó éjt baba!