Bejelentés

Sziasztok! A részeket ritkábban fogom hozni ugyanis nem ülhetek gép közelbe és tanulnom kell! Remélem megértitek! 

8.rész

Letettem az érettségit és ma indulunk el a turnéra. Elsőnek Londonba megyünk ahol fölszedjük a srácokat. Louis szerint már találkoztam velük csak részeg voltam. Na, ez pont kiesett. Mostanában viszont elég sok időt töltünk együtt. Ahogy Lottie mondta ő is teljesen mellettem áll. Louis rengeteget törődik velem, de nem úgy, hogy közben éreztesse velem, hogy milyen vagyok. Törődik velem viszont úgy mint egy normális lánnyal. Nagyon jóban lettünk aminek nem tudom örülnöm kellene e. Őt is elveszíthetem bármikor. Nem sokára betöltöm a tizennyolcat amit velük fogok tölteni. Mindent összepakoltam már amire szükségem lesz. Amit kaptam nyakláncot és karkötőt soha nem veszem le ugyanis az erőt ad nekem a barátaimon kívül. A srácoktól elbúcsúztam, de megígértük beszélni fogunk. Nem minden nap, de két hetente legalább egyszer. Amióta ilyen a lábam nem nagyon mozdultam ki most viszont minden nap rengeteget fogok sétálni. A napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy magassarkúban mentem. Meg kell benne tanulnom járni. Tudok bennük járni csak eléggé fura érzés, de tudok bennük menni. Felvettem egy normális ruhát hajamat szabadon hagytam majd kisminkeltem magam egy kicsit.


Lottie megtanított sminkelni. Meg kell mondani elég ügyes. Azért is megy többek között a turnéra, hogy Lou-tól tanuljon. A szüleimmel jobban elhidegültünk, de ez engem már nem tud érdekelni. Mióta a fejemhez vágták, hogy nyomorék vagyok és szükségem van a segítségükre nem szólok hozzájuk. Ezek a szavak nagyon fájtak főleg tőlük, de ha így gondolják el kell fogadnom. A bőröndömet és a sporttáskámat megfogva mentem ki a házból ahol Louis rögtön elvette a csomagjaim. A szüleimtől el sem köszöntem ahogy a bátyámtól sem. Nem is érdekel. Ha nem érdeklem akkor nem fogok erősködni. 
- Készen állsz? - kérdi Louis mosolyogva miután adott az arcomra egy puszit
- Azt hiszem! - sóhajtok és beszállok az anyósülésre
Pár óra kocsikázás után megérkezünk Londonba ahol Louis a gazdag negyedbe megy. Mikor megáll még nem szállok ki amit furcsáll.
- Mondtad neki........... - elgondolkoztam hogyan is fejezzem ki magam - milyen vagyok?
- Olyan vagy mint a többi ember egy kis különbséggel. 
- Nem vagyok olyan!
- De, tudják. Egyébként nem azok a fajták akik elítélnek valakit mert egy kicsit már mint a többi ember!
Bólintok majd kiszállok. Bemegyünk a házba ami baromi jól néz ki. Egyébként ha még nem említettem volna bővültem pár idézettel a testemen. De ez nem ide tartozik. Az előtérben négy srác fogadott. Azok közül Harry rögtön megölelt amit viszonoztam.
- Szia én Liam Payne vagyok!
- Szia, Sarah!
- Niall Horan!
- Örülök!
És a negyedik. Egy nagyon titokzatos srác. Azt hiszem ő a banda rosszfiúja. A kinézete alapján biztosan. Magas, tetovált, barnább bőr, fekete haj és sötét szem. Ijesztő.
- Zayn Malik!
- Örülök!
- Gyere megmutatom a szobád! - ugrándozik Lottie
Felmentünk az emeletre ahol csomó ajtó volt előttem. Mindegyik ki volt díszítve és mindegyiken szerepelt egy név. Az enyém Harry és Louis szobája között volt. Ahogy bementem rögtön beleszerettem. Bordó és fehér színek kombináltak és nagyon tetszett.


Az én stílusom. Igaz ez a szín nem a kedvencem, de még is imádtam. A szobaajtó pedig egyenesen a kedvencem. Na, nem a színe miatt. Nem. Hanem a Lottie-val, Louis-al, az ikrekkel és a Fizzy-vel készült képeim vannak ráragasztva. Csomó hülyeség. Egy viszont nagyon tetszett. Én és Louis vagyunk rajta mikor épp megpuszil én pedig mosolygok. Ezen a képen olyan mintha együtt lennénk, de ez nem igaz. Lottie mondta ne pakoljak ki csak azt amit nem akarok vinni a turnéra ugyanis holnap indulunk. Már nagyon izgatott vagyok. Leültem az ágyra mikor kopogtak.
- Gyere! - kiabáltam ki
Louis jött be mosollyal az arcán. 
- Szia!
- Szia! - mondom - Minek köszönhetem látogatásod!
- Hoztam neked valamit! 
- Na, ne már!
- Nyugi ez tetszeni fog!
Elővesz a zsebéből egy kis tárgyat amit át ad. Nem akár mi. Két medál van egy kis karikán. A londoni big beng és az eye. Szorosan öleltem meg mert ez sokat jelent. Tudja minden városban venni akarok ilyen medált és itt majd csak a turné végén tudnék ugyanis holnap elhagyjuk a város. 
- Köszönöm! - teszem fel a karkötőmre a focilabda mellé
- Nincs mit! Most viszont gyere le kajálni!
- Oké!
Lemegyünk a konyhába ahol a többiek már várnak. Melegszendvics a kaja, de nagyon jól esett. Fel kellene szednem pár kilót mert zavar, hogy ennyire vékony vagyok. Viszont óvatosan kell ennem ugyanis ha felmegy azt nem tudom majd eltüntetni csak ha nem eszek. Amit meg nem akarok. Soha nem akartam megölni magam vagy éheztetni. Nem volt olyan rossz életem. Mikor végeztünk átmentünk a nappaliba beszélgetni. Nagyban beszélgettünk és újra éreztem amit már hónapok óta nem. Újra egy csapat tagja vagyok. Csak nehogy őket is elveszítsem.

20.rész (16+) Saját felelősség

Sarah Benson

Reggel Louis ölelő karjaiban keltem ami nagyon jó érzés. Kinyitottam a szemeim és felé fordultam. Arca békés volt. Borostája még szexibbé tette mint amilyen. Kezeim arcára tettem mire megrezdült amin elmosolyodtam. Lassan kinyitotta a szemeit amik álmosságot tükröztek. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Hirtelen érhette mivel egy pillanatig vissza sem csókolt. Mikor leesett neki én vagyok kezeit derekamról fenekemre csúsztatta amin elmosolyodtam. Belemarkolt seggembe amitől felnyögtem. Imádom mikor ezt csinálja.

- Készüljünk el és menjünk kajálni mert éhes vagyok! - váltam el tőle

- Oké!

Kiszálltam mellőle majd míg ő engem bámult addig én készülődni kezdtem. Kiszedtem egy laza cuccot mivel nem nagyon készülünk sehova csak majd este lesz az a rendezvény.




Louis minden mozdulatomat leste amin mosolyogtam. Igazából nem igazán tartozom a szégyenlős lányok közé. Amikor elkészültem hajamat kifésültem és tettem fel magamra egy kevés sminket.
- Te nem készülődsz? - fordulok felé, de hirtelen nagyon közel találom magam hozzá
- Mindjárt! - suttogja ajkaimra
Hatalmas kezeit fenekemre teszi majd ajkait enyémre nyomja. Egyik kezemet csupasz mellkasára teszem a másikkal beletúrok a hajába. Egy kicsit meghúzom a haját amire felmordul és belemarkol a fenekembe. Elmosolyodom mikor megnyalja az ajkaim bejutást kérve amit meg is kap. Még szép. Végigsimítok mellkasától V vonaláig amitől megremeg. Jó érzés, hogy ilyet váltok ki belőle egy érintéssel. Mikor elválunk mindkettőnk arca ragyog. Kezeit még mindig nem vette el amit talán nem is bánok. 
- Menjünk mert éhen halok! - nyögöm és adok egy puszit szájára
Elmosolyodik majd gyorsan felkap magra valamit és már megyünk is. Bezárjuk a szobát, majd kézen fogva lemegyünk. A többiek ahogy meglátnak elvigyorodnak. 
- Sziasztok! - köszönünk egyszerre Louis-al amin mindenki felkuncog
Megreggelizünk és az estéről kezdünk beszélgetni.
- Én nem iszok mert abból soha semmi jó nem sül ki! - mondom mosolyogva
- Miért? - kérdi Niall
- Múltkor a focis bulin Louis-on és Harry-n ébredtem felső nélkül.
- Ja és észre sem vette nincs rajta így vagy 10 percig ott rohangált előttünk melltartóban! - vigyorog perverzen Louis mire oldalba vágom
Olyan jó tudni, hogy ő mellettem van. Fejemet vállára hajtom és úgy hallgatom a többieket. Örülök annak, hogy elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem tudom mit is csinálnék ha ők nem lennének velem. Talán otthon vagdosnám az ereimet és azon imádkoznék haljak meg vagy valaki segítsen. Lottie és Louis nem engedte, hogy magamba zuhanjak amiért örökre hálás leszek nekik. Mikor mindenki végzett felálltunk és indultunk vissza a szobánkba. Eszembe jutott annyira nem is voltam mostanában Lottie-val  így elengedtem Louis kezét és a húgához sétáltam.
- Lenne kedved eljönni vásárolni? Kellene pár cucc estére és mostanában alig beszéltünk! - nézek rá kiskutya szemekkel
- Persze! 10 perc múlva itt!
Felmentem a szobánkba majd egy táskába kezdtem el pakolászni. Telefon, zsepi, pénz és a fontos dolgok. Mikor a polcon kutattam valami után kezeket éreztem meg a derekamon. Csókokat nyomott a nyakamba ami nagyon csikizett.
- Hova menekülsz?
- A húgoddal vásárolni!
- És ha nem engedlek? 
- Megszököm!
- Oké, de siess!
- Mindenképp!
Adtam szájára egy puszit, de nem érte be ezzel ugyanis derekamnál fogva visszahúzott és megcsókolt. Nyelve utat tört számba. Csókja érzelmes volt még is vad. Nem vele csókolóztam elsőnek, de ő csókol a legjobban. Elhúzódtam tőle mert már így is késésben vagyok és Lott utálja ha várnia kell. Elléptem Louis-tól majd egy kacsintás után leszaladtam a megbeszélt helyre. Tudtam, hogy Lottie ott lesz viszont meglepődtem mosolyán.
- Bocs csak a bátyád feltartott! - mondom neki
- Semmi!
Gyalog mentünk a plázába ahol szerencsére nem voltak sokan. Az egész plázát végigjártuk mire megtaláltuk a tökéletes ruhák. Ekkor eszembe jutott Louis. Basszus. Elővettem a telefonom és egy SMS-t írtam neki.
"Baj lenne ha egy vörös ruhában mennék este? Nagyon tetszik a ruha amit tőled kaptam, de ez szerintem jobban fog tetszeni! Ha visszaértem kapsz meglepit is! xxx S"
Pár perc múlva érkezett is a válasz!
" Dehogy baj. Főleg ha vörös a ruha! De a meglepim az kérem!"
Írtam vissza pár szívet és levettem a ruhát. Ez tuti tetszeni fog neki. A ruhához vettem egy vörös csipkés fehérneműszettet meg egy fekete hosszú csizmát. Van egy kicsi sarka, de az tűrhető. Mikor mindent megvettünk beültünk mekizni. Jó volt egy kicsit Lott-al beszélgetni. Már hiányzott. Olyan délután fél kettő fele értünk vissza a hotelba. Lott-al megöleltük egymást majd elmentünk a szobánkba. A szobában a srácok sörrel a kezükben videojátékoztak. Ahogy beléptem mindenki rám kapta a tekintetét. Louis elvigyorodott és elém állt. Kezeimet nyaka köré fontam ő pedig szokásához híven a seggemre tette hatalmas kezeit. Ajkaimat hevesen a szájra nyomtam és nem érdekelt, hogy a többiek HÚztak. Teljesen kizártuk a külvilágot és csak egymás szájával foglalkoztunk.
- Le ne nyeljétek egymást! - kiálltja asszem Harry
Belemosolyogunk a csókba majd elválunk. Louis nem veszi el kezeit amin csak nevetni tudok. 
- Mit játszotok? - kérdem miközben leülünk
Ülnék le egy fotelbe mikor Louis az ölébe húz és a derekamat ölelve szorít magához.
- Autóversenyzős! - vigyorog Liam
- Játszunk egyet? - kérdem mire mindenki döbbenten kapja rám a tekintetét
- Még szép! - mondja Li
- Ha nyerek kapok két üveg nutellát!
- Oké!
Kiszálltam barátom öléből majd leültem a srác mellé. Niall a kezembe nyomott egy kontrollert majd kiválasztottuk a kocsijainkat. Könnyedén vezettem a kocsit miközben Liam-el harcoltam. Az utolsó körben bedrifteltem a célvonalba szorosan mögöttem Liam-el. A srácok szurkoltak ki kinek. Louis-t ki fogom nyírni amiért Liam-nek szurkolt. Egyedül Niall szurkolt nekem. Szerintük egy lány nem tud videojátékozni. Szerintük. Nyertem a versenyt így lesz két üveg nutellám.
- Ez nem ér! - kiállt fel Li én pedig csak nevetek
Felpattanok és Niall nyakába ugrok aki szorosan ölel meg. Louis-hoz fordultam és kinyújtottam rá a nyelvem. Elmosolyodott majd magához ölelt.
- Lépjünk mert most nem kérek ingyen pornót! -kiállt Harry
Elhúzódom a sráctól és szúrós szemekkel nézek a göndörre. Egy hirtelen pillanatban rávetem magam amitől mindketten hátraestünk. Hasára ültem és egy párnával kezdtem püfölni. Mindenki röhögött kivéve a göndört ugyanis a párnával majdnem megfojtottam.
- Louis hűtsd le a csajodat mert egy vadmacska!
- Jó nekem! 
Mikor meguntam a püfölését szó nélkül leszálltam róla. Mikor felálltam képen vágtam majd a pasimhoz léptem. A srácok leléptek mi pedig kettesben maradtunk. Louis ajkaira egy perverz mosoly terült szét. Hirtelen megcsókolt ami kicsit hirtelen ért, de viszonoztam. Kezeimet hajába vezettem ő pedig fenekem alá nyúlt. Felugrottam derekára ő pedig szorosan tartott. Bementünk a szobába ahol Louis-t ledöntöttem az ágyra majd fölé másztam.
- Most kéred a meglepid? - suttogom fülébe
- Igen! - markol fenekembe mire fülébe nyögök
- Oké, de te nem csinálsz semmit!
Bólintott én pedig elkezdtem amit szerettem volna. Végigcsókoltam nyakát miközben felhúztam a pólóját és hasát simogattam. Levettem róla a felsőjét majd kajánul rávigyorogtam. Ráültem férfiasságára amit egy nyögéssel díjazott. Levettem a felsőmet. Lehajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára majd onnan haladtam lefelé. Mellkasát puszikkal leptem el. V vonalánál megálltam majd egy pici bőrt a fogaim közé csíptem. Egy férfias nyögés szaladt ki ajkai közül amin mosolyogtam. Elengedtem a bőrt majd egy puszit nyomtam oda. Kigomboltam farmerját amit lehúztam róla. Egy szál alsóban feküdt alattam csukott szemekkel. Levettem a nadrágomat így mindketten csak alsóneműben voltunk. Vággyal teli szemekkel mért végig és húzott vissza magára. Kezeivel végigsimított derekamon én pedig mellkasán támaszkodtam.
- Gyönyörű vagy! - mondta szemembe nézve
Arcom vörösen lángolt így inkább koncentráltam amit szerettem volna. Kezeim a melltartómhoz vezettem és egy egyszerű mozdulattal szétpattintottam. A pántok lecsúsztak a vállamon én pedig leszedtem magamról az anyagot. Louis kezeit még fentebb vezette és most a melleimet fogta. Kacsintottam egyet majd lejjebb másztam és lehúztam róla alsóját. Rögtön elém tárult méretes farka. Végignyaltam ajkamon és felnéztem rá. Kikerekedett szemekkel nézett rám, de arcán ott volt a perverz vigyora. Kezeimet a keményedő férfiasságára vezettem. Gyorsan kezdtem el mozgatni kezemet rajta ami nyögéseket váltott ki belőle. Csukott szemmel élvezte kényeztetésemet amin csak mosolyogni tudtam. Kicsit lassítottam a tempón majd adtam egy puszit hegyére és végig nyaltam teljes hosszán. 
- L..l..lena! - nyögte nevem
Hirtelen bekaptam teljes hosszát és nem érdekelt, hogy majdnem megfulladtam. Gyorsan mozgattam a fejemet ő pedig egyre nagyobbakat nyögött, zilált és a lepedőt markolászta. 
- Mi...mind...mindjárt! - nyögte akadozva
Gyorsabban szoptam így meg is éreztem a meleg nedvet számban. Mivel szedek bogyót lenyeltem  spermáját majd felmásztam hozzá. Légzése egyeletlen, arca kipirult haja kócos. Hasára ültem és onnan néztem le rá. Felnézett rám és nem bírta elrejteni mosolyát.
- Ki vagy elégedve a meglepimmel? - hajolok ajkaihoz közel
- Többször is csinálhatnánk ilyet! - csókol meg
- Még átgondolom!
Leszálltam róla majd a ruháim keresésére indultam.

7.rész

Ma van az első nap mikor végre nem kell mankóval mennem. Nem tudom mi van velem, de félek. Jobban miután elsőnek mentem suliba. A doki tegnap azt mondta kicsit még gyenge a lábam és néha meg kell majd állnom mert mondjuk nem tudok ráállni semennyire meg ilyesmi, de ez természetes. Mindegy viszont nagyon félek. mindenki le fog nézni mert lebénultam. Még van, hogy fél napot átsírok, de már elég jól kezelem. Vagyis kezeltem amíg mankóval jártam. Most viszont. Furán fogok járni ami a mi sulinkban ciki. Ciki ha valaki más és én az vagyok. Nagyon. Ami még zavar, hogy a műtét után marad egy hatalmas heg a lábamon ami mindig emlékeztetni fog ami történt velem. Felvettem a kikészített ruháim majd elkezdtem járkálni a szobámban.



Érzem, hogy nagyon gyenge a lábam és a sírás kerülget ahogy nem tudok normálisan menni. Hallom ahogyan csöngetnek majd lábdobogást. Fél perc sem telt el már Lottie tört rám. Könnyeim kifolytak és lerogytam az ágyamra. Utálom magam. Hogy fogok így kinézni? Nem elég, hogy nyomorék a lábam még el is fogok hízni mert nem sportolhatok. 
- Lottie ez nem megy! Nem tudok normálisan menni! Mindenki bántani fog!
- Senki sem fog bántani! Erről nem tehetsz és nem tudsz vele mit csinálni!
- De tehettem volna! - suttogom magam elé, de nem elég halkan ugyanis Lottie meghallotta
- Nem a te hibád. Senki nem gondolta, hogy ez lesz a vége. Ezért senki sem hibás. Viszont most menjünk!
Sóhajtottam majd bólintottam. Felálltam és lementem a kocsiig ahol Louis várt. Szégyellem magam amiért így kell mennem. Pár könnycsepp kicsordul a szememből mert szánalmasan nézek ki. Miért vagyok ilyen hülye? Beülök hátra és csendben vagyok az út alatt. Mikor megérkezünk a sulihoz izzadni kezdek. Mit fognak hozzám szólni? A fiúk tuti kitagadnak. Hiszen hogyan nézek már ki? Viszont nincsenek a helyükön. Ja, tényleg ma meccsük van. Legalább ők focizhatnak. Kiszállok a kocsiból majd Lottie-val az oldalamon indulok el. A derekamra kötött ingem piszkálom ahogy érzem magamon a diákok tekintetét. 
- Na, mi van nyomikám? Nem tudsz menni? - áll meg előttem a suli kurvája a pom pom lányok kapitánya - Mit játszod meg magad? Ne sajnáltasd magadat mert szánalmas vagy.
Olyan gúnnyal mondja, hogy az magában sértő nem, hogy amiket mond szavak. Igaz van. Szánalmas vagyok. Hogy is gondolhattam, hogy normális lehetek ezek után? Hiszen ahogy ő mondta nyomi vagyok. Csak én a szószoros értelembe. A szavai nagyon fájnak, de amiket ezek után mondott még jobban.
- A barátaid el fognak hagyni mert nem kell nekik egy nyomorék. Még is kinek kellene egy ilyen senki mint te?
Könnyeim elerednek és lefagytam. Lottie húzott maga után engem viszont nem érdekelt. Igaza van. A barátaim el fognak mellőlem pártolni hiszen kinek kellenék? Ha valaki meglát rögtön elítél majd és lekezelően fog velem viselkedni. Lottie behúz a mosóba ahol magamhoz ölelem és zokogni kezdek.
- Sarah ne vedd magadra amit mond! A barátaid nem fognak elhagyni! Én mindig itt leszek neked! Ne is törődj vele!
Eltolom magamtól és szemébe nézek.
- Ígéred, hogy velem maradsz? - kérdem remegő hanggal
- Az életemre esküszöm, hogy nem foglak elhagyni senki kedvéért sem. Te mindig az én legjobb barátnőm leszel!
Amilyen szorosan csak tudom megölelem. Öleléséből érzem, hogy velem van és ez megnyugtat. Becsöngetés után érünk be ugyanis a lépcsőkkel eléggé meggyűlt a bajom. A tanárnő nem mondott semmit. A nap végén átmentünk Lottie-hoz ahol senki nem mondott semmit rám. Bezzeg meg otthon anyámék idegenként viselkednek velem. Mindent ők akarnak helyettem megcsinálni. Mindig is szerettem ide járni és ezek után szerintem fogok is járni. A bátyám alig szól hozzám, anyámék pedig úgy kezelnek mint egy nyomorékot aki mozogni sem tud. Amúgy örülök annak, hogy nem az egész lábam bénult le és csak ennyi lett a bajom. Mondjuk ha előbb elmentem volna dokihoz nem lett volna ennyi bajom sem viszont nem tudom máshogy csinálni. És lehet ennek így is kellett történnie. Minden okkal történik. Elég sokáig voltam Lottie-nál aki haza kísért majd a kapunkban elbúcsúztunk ő pedig elment haza. Nagyon félek, hogy egyszer elveszítem és akkor egyedül maradok. 

6.rész

Tegnap hazaengedtek a kórházból aminek irtózatosan örültem. Teljesen elhanyagoltam magam ami egyáltalán nem jó. Ma valamennyire már jobban nézek ki, ami nagy szó. Az arcom egész elviselhetően néz ki viszont nagyon lefogytam a hetek során. Reggel kiválasztottam a ruhámat amit fel is kaptam magamra már amilyen gyorsan tudtam.



Belebújtam egy tornacsukába majd a suli táskám a hátamra kapva vettem kezembe a mankót. Louis jön értem, hogy ne kelljen sokat szerencsétlenkednem. Már megvan mit fogok tenni, hogy a turné alatt ne írjanak rám. Teljesen új közösségiket csináltam amin csak az ismerőseim láthatják mit csinálok és hol járok. Mikor megittam a kávém (amit anya csinált) épp akkor csöngettek. Anya kinyitotta és Lottie jött be.
- Szia! Jössz? - kérdezte
- Ja!
Mankóval elég nehéz közlekedni, de már egy kicsit belejöttem. Tegnap gyakoroltam hogyan kell vele mennem. Louis az autójának dőlve várt minket. Mikor odaértünk besegített a kocsiba majd miután ők is beszálltak elindultunk. ideges voltam ugyanis nem tudom mi lehet rólam a többiek véleménye. 
- Sarah nyugi! 
- Hogy nyugodjak le? Lehet azt hiszik csak szimulálok és.......
- Ne is folytasd! - vágott közbe Lottie - A srácok már nagyon várnak a többiek pedig kit érdekelnek. Ne foglalkozz velük!
Sóhajtottam és már meg is érkeztünk a sulihoz. Megfogtam a mankókat majd Louis segítségével kiszálltam. A diákok megbámultak, de a legtöbb csak átnézett rajtam. A fiúkhoz mentünk akik nagyon örültek nekem és amennyire tudtak megöleltek. Jóval becsöngetés előtt indultunk el mivel elég lassan tudok még közlekedni. A srácok segítettek feljutni, de nem igazán hagytam magam. Bementünk a terembe ahol az osztálytársaim egy része odajött és valamit mondott. Valakitől még csokit is kaptam. Nyami. Az osztályfőnök is odajött, hogy kifejezze sajnálatát, de nekem nem kell senki sajnálata. Elővettem a telefonom ahova kiírtam befejeztem a focit most pedig azt, hogy az égadta világon senkinek a sajnálata sem kell. Ezt a fiókot nem fogom használni csak a privátot ahol már az összes ismerősömet bejelöltem. A nap unalmasan telt semmi érdekes nem történt. Rengetegen jöttek oda hozzám ami baromira kezdett idegesíteni. Mikor kicsöngettek az utolsó óráról alig vártam végre kijussak innen és végre hazamehessek. Lassan lementünk a lépcsőn ami sokkal húzósabb volt mint felmenni majd beültünk a kocsiba ahol már Louis várt.
- Kicsit elviszlek valahova! Remélem nem bánod! - nézett rám Louis a visszapillantóból - A szüleidtől elkértelek!
- Hova viszel?
- Majd meglátod!
Ajj. Én haza akarok menni. Nem tudom hova akar vinni, de semmi kedvem nincs hozzá. Ahogy az utat néztem sejtettem hova akar vinni. Bárhova mennék csak oda nem ahova most fog vinni. - Louis én nem akarok oda menni! 
Nem mondott semmit csak elvigyorodott. Mi ilyen vicces? Leparkolt majd bementünk a stadionba. Torkomba gombóc nőtt mivel soha többet nem játszhatok. Ha ma innen kilépek soha többet nem fogok visszajönni. Nem is terveztem, de Louis kényszerít. Nem tudom miért kellett idejönnöm, de kezd egy kicsit érdekelni. Ahogy a folyosón sétálok az emlékek ellepik az agyam és könnyek gyűlnek a szemembe. A pályára megyünk ahol ott van az összes srác a csapatból. Mindenki. Még azok is akik tavaly elmentek. Az edző és mindenki aki valaha számított. 
- Miért van itt mindenki? - kérdem miután megállok előttük
- Szerettünk volna egy kis meglepetést, hogy ne felejts el minket! - mondja Jason
- Soha nem felejtenélek el titeket! - mondom a könnyeimmel küszködve
- Most teszünk is róla! - mosolyog az edző - Tudjuk ki a példaképed így remélem nem bánod ha idehívtuk!
Mi van? Ugye nem az van amire gondolok? Nem lehet, hogy ide hívták David Beckham-et. Ő a példaképem és ezt ők is tudják. Az öltözők felől meglátok egy személyt amiből tudom a választ. Idehívták. Ide hívták csak nekem. Könnyeim nem tudom visszafogni és nem is akarom. Nem is tudom kinek köszönjem meg vagy hova nézzek. 
- Szia Sarah! 
Ez csak egy álom. Nem lehet, hogy David Beckham köszönt nekem vagy, hogy egyáltalán itt áll előttem. A kezében egy doboz van amit átnyújtott nekem. Még ajándék is van.
- He...helló! - köszönök akadozva mire elmosolyodik - Mi ez a doboz? - kérdem körbe nézve
- Tőlem és a csapattól egy kis ajándék! - mosolyog rám a példaképem
Kinyitom a dobozt amiben egy mez található a mezemmel. Benson 13. Ez van a mez hátulján. Van benne egy focilabda. Pontosan az a labda amelyikkel az első meccsemet játszottam. Alá vannak dedikálva. Mindenki a csapatból aláírta. És a doboz legalján van egy stoplis amin úgy szint van egy dedikálás. Nem is akárkitől. Maga David Beckham aláírása van a cipőn. Könnyeim törölgetem és el sem hiszem, hogy ezt mind nekem csinálták. 
- Köszönöm! - mondom felnézve a dobozból - Köszönöm mindenkinek aki ma itt van miattam. Nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak a részese lehettem. Nem akartam abbahagyni, de hülye voltam. Nem tudom mihez fogok kezdeni, de majd csak fogok csinálni valamit. Aki ma ezt összehozta nagyon hálás vagyok ahogy mindenkinek! És köszönöm, hogy eljöttél - nézek David Beckham-re
- Ne köszönd! Viszont gratulálok. Amit elértél a fociban az nagy dolog pedig csak most kezdted. Sajnálom, hogy nem folytathatod, de biztosan megtalálod majd a helyed!
Kitárta a karjait és megölelt amit viszonoztam. Egy kicsit elhúzódott majd csinált velem egy képet amin vigyorogtam mint a tejbe tök. Elfelejtettem most mindent. A srácokat egyenként végigöleltem. Utoljára maradt az edzőm. Neki köszönhetek mindent. Előhúzott egy csomagot maga mögül ami miatt megrettentem.
- Ezt az összes focicsapat nevében adom át. Volt egy értekezlet és ezt neked csináltattuk! - adja a kezembe
A csomagban volt egy kupa ami a súlyából ítélve arany, a talpa pedig márvány. Bele volt vésve egy írás. "Akire a futball történetében a legbüszkébbek vagyunk! Sarah Benson részére 2012". Ez volt belevésve. A zacskó alján egy újabb póló volt amin minden nagy hírnevű focistának rajta volt az autogramja. Ronaldo, Messi, Neymar (bocsi ha rosszul írtam szerk). Mindenki aki valamilyen szinen számít a fociban.
- Ez pedig az én ajándékom! - nyújt át nekem egy kis dobozt az edző
- Nem kellett volna ennyi mindent adni. Nem is kellett volna adni semmit!
Kinyitom a kis dobozt amiben egy karkötő és egy nyaklánc van. A nyakláncon egy női focista található amint egy labdát rúg, a karkötőn pedig egy foci medál van.
- A karkötőre lehet medálokat tenni. Tudom mész Louis-ékkal turnéra a városokban vegyél egy egy kis medált amit tegyél rá!
Még egyszer megöleltem majd eltettem őket a dobozba amiben a cuccokat beletettem. Bontottunk ki pezsgőt és egész estig beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, de egész este benne volt a fejembe, hogy most vagyunk utoljára így együtt. Ez az egész délutánra rányomta a pecsétem. Este hét fele mentünk el ami miatt megint könnyeztem. Annyira szeretem őket és ezek után nem fogok hozzájuk tartozni a hülyeségem miatt. Intettem egyet majd elhagytam a stadiont. A kocsiban felnéztem az épületre ahova soha többet nem fogok visszajönni. A fejem az ablaknak döntöttem és úgy nézegettem az ajándékokat amiket kaptam. A telefonomról nézegettem miket írtak. A legtöbb focista elmondta, hogy milyen nagyra tartott ez a rövid idő alatt. Megköszöntem mindenkinek amit írt és leírtam amit gondoltam. Ez végleg az utolsó bejegyzésem a hivatalos oldalamon. Otthon hamar lefeküdtem aludni mivel nagyon elfáradtam.

5.rész

Nem tudom mióta vagyok ebben a kórházban. Napok, hetek. Nem tudom. Nem érdekel. Az életemnek semmi értelme nem lesz. Egy műtétem volt már eddig ami után kijelentették a lábam annyira sérült lehet le fog bénulni a lábam. Ez annyit jelent soha többet nem focizhatok. Ezt a doki is kijelentette. A srácok közül egy valaki minimum meglátogat. Lottie pedig minden nap bejön iskola után. A szüleim dolgoznak nem tudnak minden nap bejönni, de mindig írnak vagy hívnak. A bátyám pedig miután elküldtem melegebb éghajlatra nem jön be hozzám. Örül annak, hogy itt vagyok és soha többé nem fogok tudni focizni és ez engem nagyon bánt. Az egész internet rólam szól és mindenki kérdezősködik. Voltak olyan emberek is akik szerint csak megjátszom magam. Pedig ez nem igaz. Ma is egy nap a sok közül amit a kórházban kell töltenem. Ma lesz megint egy műtétem ami miatt Lottie itt van mellettem az ágynál. Ez dönti el, hogy a lábam nyomorék lesz e vagy sem. Ez nem az orvosoktól fog függeni. Ha beválik akkor jó és nem lesz lebénulva félig meddig a bokám. Ha nem válik be akkor furán fogok járni. Remeg az egész testem és egyszerűen nem tudok lenyugodni. Fáj, hogy a szüleim nem tudtak bejönni legalább pár percre, de legalább itt van velem Lottie és Louis is, de ez nem számít sokat. Igen, Louis mindig itt volt mikor Lottie is. Vagyis a legtöbbször mivel ő hordja hozzám a húgát. Jay, Dan, az ikrek és Fizzy is voltak bent nálam. Legalább őket érdeklem. Nagyon megkedveltem őket és szerintem ők is engem. 
- Nem lesz semmi baj! Oké? - nyugtat Lottie - Nagy esély van, hogy minden rendben lesz, de bármi is lesz én itt vagyok! - ölelt meg szorosan
Kinyílt egy ajtó és két nővér jött be. Sóhajtottam és félőn néztem a lányra aki halványan mosolygott és integetett. Próbált nyugodt maradni, de látszik rajta cseppet sem az. Betoltak egy ismerős terembe ahol műteni fognak. Beadták az altatókat ami alatt pár perc alatt kiütött.

Louis Tomlinson

Annyi minden történt az elmúlt pár hétben. Nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire meg fog bennem maradni mint ő. Borzalmasan lesokkolt az mikor láttam ahogy berakják egy mentőbe és szirénázva elhajt. Azóta majdnem minden nap bent vagyok nála hála Lottie-nak. Na, igen Lottie. Teljesen össze van törve lelkileg. Magát hibáztatja  mert tudott Sarah sérüléséről és senkinek nem szólt. Pedig ez nem az ő hibája, de nem hallgat rám. Sarah is tudom saját magát hibáztatja amit meg is értek. Nem tudom miért nem tudott eljönni orvoshoz. Pedig nem ő a hibás hanem én. Nem vettem észre mennyire fáj a lába miután elesett. Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Pedig láttam rajta, hogy nincs minden rendben. Én pedig hagytam, hogy idáig fajuljon a dolog. Azt nem tudom, hogy volt képes hetekig bírni, de Lott szerint nagyon nehezen bírta. Azt mondta mikor nálunk járt mikor felmentek a szobájába rögtön sírt és a meccs előtti napokban is minden nap. Nem is csodálkozom. Én biztos nem bírtam volna hetekig. Miért voltam ilyen vak? És a szülei? Ők miért nem vettek észre semmit? Pedig egy lakásban laknak és a lányuk. És én még itt velük a kórházban nem sűrűn futottam össze velük. Talán három négyszer. A bátyját pedig összesen kétszer látták. Az orvosok azt mondták nem sok esélye van a lábának, hogy normális legyen. ettől tudom Sarah össze fog törni és valakinek lelket kell bele önteni. Ha kell én segíteni fogok neki ahogy Lottie is kijelentette nem hagyja egyedül. Sarah az egyetlen igazi barátja és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Eddig mindig mindenki kihasználta. Vagy hírnév (amit Lottie-n keresztül nem nagyon kaphatott volna meg, de mindegy) és a pénz. De Sarah teljesen más. Lehet ezért fogott meg benne valami. Lottie sírva borult a nyakamba miután kitolták a lányt. Láttam Sarah szemében a félelmet ami nagyon bántott. Hetek óta sír mivel soha többé nem focizhat. A srácok borzalmasan sajnálják Sarah-t ezért meglepetést is szervezünk neki. 

- Lottie, figyi nem lesz semmi baj! - néztem húgomra - Sarah-nak szüksége lesz rád miután visszajött. Neked kell neki lelket öntened belé, ha nem teszed teljesen magába fog zuhanni.

Lottie bólogat, hogy érti mit akarok mondani. Neki sincs normális élete, de megszokta. Most viszont rengetegen faggatják. Köztük az iskolába, és az újságírók is. Az utóbbiak nagyobb gondot jelentenek. Voltak bent haverjai akik eléggé aggódtak a lány irányt. A húgom megmosta az arcát majd visszajött mellém.

- Louis nem tudom mi lesz vele! Nem leszek elég egyedül, hogy lelket öntsek belé. Végig reménykedett benne, hogy a lába normális lesz, de ennek 1% az esélye. El fogja veszteni a reményt. A foci volt az élete amit abba kell hagynia! - mondja aggodalmasan

- Figyi nagyon megkedveltem Sarah-t én is segítek, jó? 

- Köszönöm, Louis! - ölel meg

Három és fél óra múlva jön egy orvos, hogy végeztek a műtéttel és nemsokára fel ébred Sarah. 

- Az a helyzet, hogy sajnos Miss Benson bokája nem fog normálisan működni! - mondja - Fog tudni járni, de nem úgy mint a többi ember!

Lottie kikerekedett szemekkel nézte a dokit ahogy én is. Ha ezt Sarah megtudja teljesen össze fog törni. Hogy fogjuk mi ezt közölni vele.

- Sajnálom. Majd mi közöljük vele is és a szüleivel is! - ezzel ki is megy helyette pedig betolják Sarah-t

Harmadik hete van bent, de látványosan lefogyott és elhanyagolta magát. Haja száraz, szája repedezett, arca beesett, szemei karikásak és iszonyat vékony lett. Viszont így is eszméletlenül néz ki. 

- Mi lesz vele? - kérdi húgom

- Nem tudom, de itt kell lennünk mellette!

- Louis suli után megyek veletek a turnén. Nem hagyhatom itt! - néz rám aggodalmasan - Nem jöhetne velünk? Neki is szerintem jót tenne! És mindig szeretett volna világot látni. Kérlek. Csak kérdezd meg!

Sóhajtottam egyet és egy aprót bólintottam. Nem tudom mi fog ebből kisülni. Harry-vel nagyon kijön Sarah és szerintem nem bánná. Viszont a rajongók. Ha megtudnák, hogy velünk van szétszednék és ez még jobban összetörné. Majd megkérdem a szüleit is el e engednék meg, hogy ő mit fog hozzá szólni. Lottie aggodalmasan nézte a barátnőjét aki már ébredezett. Oldalra nézett ahol ahogy meglátta Lottie-t elmosolyodott. Olyan ártatlan pedig egyáltalán nem az. Mikor részeg volt a focis bulin akkor is egy vadmacska volt. Mikor teljesen leitta magát valamilyen szinten még józan voltam úgyhogy arra teljesen emlékszem. És arra is, hogy baromi jól csókol. 

- Minden rendben? - kérdi Lott

- Igen! Csak fáradt vagyok! - sóhajt egy picit - A szüleim itt vannak? - kérdi reményteli hangon

- Nincsenek! 

Csalódottság ül ki szemeibe. Borzalmas látványt nyújt. Nem tudom miért nem tudnak bejönni a szülei legalább egy kicsit. kinyílt az ajtó mire odakapta tekintetét. Mikor meglátta a dokit elszállt minden reménye. Tudom miért jött. Közli a hírt Sarah-val. 
- Jó napot! - köszön neki a doki - Sajnálatosan a műtét nem sikerült. A jobb bokája lebénult, de fog tudni járni viszont kicsit máshogyan mint a többi ember.
Ahogy ezt a lány meghallotta zokogva dőlt a húgomra aki a hátát simogatta és nyugtatta. A doki még mondani akart valamit így felém jött.
- Miss Benson holnap délután elhagyhatja a kórházat. Egy hétig mankót kell neki használnia. Naponta picit járhat, de maximum 10 percet. A szüleit értesítettük akik majd bejönnek érte!
Bólintottam, a doki pedig már el is tűnt. A húgom karjában lévő lány még mindig keservesen zokogott. Gondolatban hallottam ahogy lelkileg összetörik. Nagyon sajnáltam Sarha-t. Még a tizennyolcat sem töltötte be, de már lebénult az egyik bokája. Az élete volt a foci és abba kell neki hagyni. Mintha nekem nem lehetne énekelnem. Elvennék tőlem a levegőt. Elviselhetetlen lenne. Nem tudnám átélni. Sarah pedig pont most teszi. Most ment tönkre az élete. Rekordot döntött azzal, hogy tavaly aranylabdát nyert ami egy hatalmas elismerés. Idén is esélye lett volna viszont nem lehet. Nem tudtam tovább hallgatni ahogy Sarah összetörik így elhagytam a termet. Ahogy kiléptem a folyosóra ahol az edzőbe ütköztem. Arca elszörnyedt, gondolom hallja Sarah keserves zokogását.
- Nem sikerült?
- Nem! - suttogom - Nem tudom mi lesz vele! Teljesen összetört.
Bólintott majd bement a szobába. Lementem a földszintre ahol vettem magamnak egy kávét. Hulla fáradt voltam, de most képtelen lennék aludni is akár egy percet is. Azon gondolkoztam amit Lottie mondott. Sarah egy hónap múlva érettségizik amit meg fog kapni bármi is legyen. Gond nélkül eljöhetne velünk a turnéra. A többieket nem ismeri Harry-n kívül, de szerintem nem bánnák. Vagyis találkoztak csak Sarah részeg volt. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a kórházat és Sarah szüleihez vettem az irányt. 

Sarah Benson

Ahogy a doki kimondta életem legfájdalmasabb mondatát összetörtem. Mihez fogok kezdeni? Bénult láb és a focin kívül semmihez sem értek. Elvesztettem mindenem egy rohadt hülyeség miatt. Miért nem tudtam Lottie-ra hallgatni és eljönni dokihoz? Nem nekem makacsnak kellett lennem és focizni. Nagyon jó ötlet volt mondhatom. Már vagy 10 perce Lottie karjában zokogok és nem tudom abbahagyni. 

- Lottie mihez fogok kezdeni magammal? Semmihez sem értek!

- Megoldjuk, jó? - kérdi - Nézd beszéltem Louis-al és ő is melletted áll ahogy a szüleid és a csapat is. A suliban a fiúk már nagyon várnak és ők is melletted vannak.

Mikor a szüleimet megemlíti felhorkantok. Arra nem képesek, hogy bejöjjenek legalább pár percre. Nagyon mellettem állnak. Anyagilag nem lesz gondom viszont az életem romokban hever. És ez nem önsajnálat. Most közölték velem nem fogok tudni normálisan járni és eltiltottak a focitól. Azon kívül semmit sem tudok. De tudok gitározni, zongorázni és dobolni. De nagy cucc. Ezzel nem sokat tudok kezdeni mivel énekelni nem tudok hozzá. És ha tudnék is ki hallgatna egy nyomorék lányt? Én biztosan nem. Elhúzódok Lott-ól aki bíztatóan mosolyog. Ő mellettem áll. Louis már kiment, de helyette az edzőm váltotta fel. Csalódottság tükröződik szemeiből ami engem is elszomorít. 

- Szia, Sarah! - köszön

- Jó napot, edző bá'!  - köszönök - Mi járatban? Gondolom hallotta a hírt!

- Igen, és el sem tudod képzelni mit érzek. Magam sem tudom, de ha bármiben tudok segíteni csak szólj.

- Köszönöm, de most arra lenne szükségem, hogy elmenjek a világ másik felére.

Lottie-nak jelezett a telefonja ami egyet jelent azzal, hogy SMS-e jött. Kérdőn néztem rá mert valami nagyon jó hírt kaphatott. 

- Ezt meg is lehet oldani! - mondja vidáman - Júniusban megyek a srácokkal a turnéjukra és megkérdeztem nem e jöhetnél e te is. Akkor már tizennyolc vagy. Louis mondta ő nem bánná és tudom szerettél volna mindig világot látni. 

- A szüleim nem egyeznének bele úgyhogy lőttek az ötletednek!

- Tévedsz! Louis írta, hogy járt a szüleidnél akik még örültek is, hogy nem fogsz otthon maradni és magadba roskadni. 

- Nem is tudom! Csak feltartanék mindenkit. Hiszen nyomorék vagyok. És a srácok sem örülnének nekem. Csak mindenkit feltartanék.

- Nem vagy nyomorék és Louis megkérdezte a srácokat akik nem bánják. A menedzser mondta van pár hely úgyhogy jöhetsz. Csak neked kell döntened. 

- Nem is tudom. Mit szólnának a rajongók? De nem is ez érdekel. Hanem én mit is csinálnék ott? Csak aggaték. 

- Sarah ha aggatnál nem ajánlottuk volna ezt fel. Gyere jó buli lesz! 

Sóhajtottam és nem igazán tudtam mit mondjak. Ez egy hatalmas lehetőség, de mindenki azt hinné csak hírnév miatt mennék. Mindenki nekem támadna amit biztosan nem bírnék elviselni. A közösségiken állandóan írnának mindenféle trágár üzeneteket. Ha privátra váltanék akkor sem lenne teljesen jó ugyanis egy csomóan követnek akik simán tudnának írni. Ajj, de engem mikor is érdekelt mások véleménye. Soha. Akkor most miért töröm ilyeneken a fejem.

- Rendben! - erőltetek magamra egy halvány mosolyt

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááá - sikít fel Lottie majd a nyakamba ugrik - Egyébként holnap hazamehetsz. Mankóval kell járnod egy két hétig, és naponta egy picit kell járnod az nélkül. A szüleid majd akkor bejönnek érted.

- Ez király! - mondom szomorúan

A szüleimet egyáltalán nem érdeklem. Három hete vagyok bent és alig jöttek be. Ez talán jobban fáj mint az, hogy nem focizhatok. A srácok többet voltak bent mint anyámék. Lottie pedig minden nap. Látom, hogy fáradt, de nem megy haza hanem inkább velem van és ez hihetetlenül jól esik.

4.rész

Szombati meccs

A hetem elég szarul telt. A lábam egyre jobban fájt amit már páran észre is vettek. Az edzőm is, a suliban is jó páran, és a focicsapatból is. A héten egyre többet sírtam a fájdalom miatt ami Lottie-nak egyáltalán nem tetszett. Ma végre eljött a meccs ami után rögtön irány a doki. Az öltözőben egyedül vagyok és a lábamat kötözöm be. Szerencsére a sportszárvédő eltakarja a kötést. Felvettem a mezt és kimentem. Sajnos kezdenem kell ugyanis Jason kiesett így én helyettesítem. Bevonultunk a pályára mindenkivel kezet fogtunk és kezdetét vette a meccs. Szerencsére hátvédnek voltam beállítva így nem nagyon kellett futnom. Már majdnem vége volt az első félidőnek mikor a labad után kellett mennem. Ketten jöttek rám. Ebből baj lesz. Az egyik oldalról belém jött a másik pedig alám csúszott. A fájdalomban felsikítottam és éreztem valakinek a térdét megfejeltem. A számat ellepte a fémes íz, de a bokám az valami kimondhatatlanul fájt. A földön félig feküdtem és vért köhögtem közben pedig zokogtam. Nem bírok lábra állni. Lehajtottam a fejem és zokogtam. Néha kiköptem egy adag vért, de nem érdekelt semmi. Rengeteg ember vett körül.

- Lábra tudsz állni? - kérdezte az edző mire megráztam a fejem - Valaki hívjon mentőt!

A vakuk kattantak és fényképeztek. Valaki felültetett és mellkasának döntött. A pályán levő orvosok a lábam kezdték el vizsgálni.

- Ugye ezt nem máma szerezte, csak rontott a helyzeten. Igaz? - kérdezte az egyik mire bólintottam - Ebből nagyon nagy gondok lesznek. Legyen vele tisztába!

Nem tudtam válaszolni mert a vért ki kellett köpnöm. Valaki levette a felsőjét és megtörölte az arcom. A mentősök megérkeztek és feltettek a hordágyra. A szüleim nem tudtak jönni a bátyám pedig el volt foglalva a csajával így Lottie-t kértem jöjjön be.A sírást még mindig nem hagytam abba. Szirénázva hajtott el a kocsi és mentünk be a kórházba. Ahogy beértünk valamit beadtak amitől teljes sötétség.

                                  _________________

Nem tudom mennyi az idő vagy, hogy mi történt. Azt tudom kórházban vagyok, de ezen kívül semmi. Az ágyam mellett halk beszélgetés ütötte meg a fülem amit néha szipogás zavarta meg. A fejem és a lábam alig érzem. Kinyitottam a szemem amit a helységben lévők észre is vettek. Lábamon hatalmas gipsz, és kezemen is van fásli. Azt nem is éreztem, hogy fáj.

- Hogy van kisasszony? - kérdi egy doki - Remélem tudja nagyon nagy bajban van! 

- Mi van? -kérdem

- Hallottam, hogy elesett egy konditeremben és azóta fáj a lába. Akkor megrepedt a bokája és kinyúlt a szalagja. Azóta ez fokozódott. A pályán a bokája eltört viszont a szalagjai elszakadtak. Nagyon durván így azt meg kell műteni!

Sokkoltak a hírek. Mi van? Mi lesz a focival? Hiszen az az életem. Nem hagyhatom abba. Hiszen most kezdtem el a karrierem. Mi az, hogy műteni kell? Nem az nem lehet. Körbenéztem a teremben, de csak Lottie volt bent mellette pedig a szüleim.

- Ez nem lehet! Én focizni akarok! - csordul ki pár könnycsepp a szememből

- Ahogy a lába a mostani helyzetben van nagyon sokáig nem focizhat. - ezzel elmegy

Kitör belőlem a zokogás. Nem ez nem lehet. Nem hagyhatom abba a focizást. Hiszen ezért is imádtam Angliát mert itt értem is el valamit. Éreztem az ölelő kezeket amitől csak jobban elkapott a sírás. Miért velem történik ez? Miért? Miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? Az ajtó nyitódik és hirtelen a terem megtelik egy csomó emberrel. A csapatból mindenki itt van. Még Jason is. Ahogy meglátom őket még jobban folyni kezdenek a könnyeim.

- Kislány ugye nem igaz az, hogy nem focizhatsz? - kérdi Jason 

A sírást nem tudom abbahagyni. Annyira imádom őket erre el kell őket engednem. Felnéztem az edzőmre akinek a csalódottság csak úgy áradt a szeméből. Hazudtam neki a lábam kapcsán. Ha nem hazudtam volna akkor nem lenne ekkora baj. Akkor focizhatnék egy kis szünettel, de folytathatnám. Most viszont. Lehet örökre eltiltanak. Könnyeim megállíthatatlanul folytak. Az összes fiút megölelgettem mert nem bírtam megállni. Mindenki nagyon sajnálja, de nem jobban mint én. A bátyám az ajtóban áll vigyorral az arcán.

- Miért örülsz? - kérdem ingerülten - Örülj a nyomoromnak, nyugodtan! - üvöltöm rá mire megfordul és elmegy

Az edzőmre nézek akinek könnyesek a szemei. Kitárom a karom ő pedig szorosan a karjaiba zár.

- Miért nem szóltál?

- Nem akartam cserben hagyni a csapatot. Gyengének tűntem volna mert egy kis baleset miatt már rögtön dokihoz megyek.

- Ez kis baleset! - emeli fel a hangját apám - Csak, hogy tisztában legyél a dolgokkal ha felépülsz örökre el vagy tiltva a focitól - viharzik ki az ajtón

Döbbenten nézek utána. Nem hiszem el, hogy ezt  mondja. A foci az életem. Ha eltilt olyan mintha nem vehetnék levegőt. Mit fogok én kezdeni? Mihez fogok kezdeni az életben? Focista akartam lenni, de most? A szponzoraim is el fognak tőlem pártolni. Egy nővér jön be, hogy kiküldje a látogatókat mivel este kilenc van. Ennyi már az idő? Remegő kezekkel nyúlok a telefonomért ahol 20.-ak van. Két napot voltam kiütve? OMG! Felmegyek netre ahol minden rólam szól. Mivel nincs kedvem olvasni bekapcsolom a tv-t. Abban is én vagyok. Ezt nem hiszem el. Végül egy óra szenvedés után elaludtam.