Ma van az első nap mikor végre nem kell mankóval mennem. Nem tudom mi van velem, de félek. Jobban miután elsőnek mentem suliba. A doki tegnap azt mondta kicsit még gyenge a lábam és néha meg kell majd állnom mert mondjuk nem tudok ráállni semennyire meg ilyesmi, de ez természetes. Mindegy viszont nagyon félek. mindenki le fog nézni mert lebénultam. Még van, hogy fél napot átsírok, de már elég jól kezelem. Vagyis kezeltem amíg mankóval jártam. Most viszont. Furán fogok járni ami a mi sulinkban ciki. Ciki ha valaki más és én az vagyok. Nagyon. Ami még zavar, hogy a műtét után marad egy hatalmas heg a lábamon ami mindig emlékeztetni fog ami történt velem. Felvettem a kikészített ruháim majd elkezdtem járkálni a szobámban.
Érzem, hogy nagyon gyenge a lábam és a sírás kerülget ahogy nem tudok normálisan menni. Hallom ahogyan csöngetnek majd lábdobogást. Fél perc sem telt el már Lottie tört rám. Könnyeim kifolytak és lerogytam az ágyamra. Utálom magam. Hogy fogok így kinézni? Nem elég, hogy nyomorék a lábam még el is fogok hízni mert nem sportolhatok.
- Lottie ez nem megy! Nem tudok normálisan menni! Mindenki bántani fog!
- Senki sem fog bántani! Erről nem tehetsz és nem tudsz vele mit csinálni!
- De tehettem volna! - suttogom magam elé, de nem elég halkan ugyanis Lottie meghallotta
- Nem a te hibád. Senki nem gondolta, hogy ez lesz a vége. Ezért senki sem hibás. Viszont most menjünk!
Sóhajtottam majd bólintottam. Felálltam és lementem a kocsiig ahol Louis várt. Szégyellem magam amiért így kell mennem. Pár könnycsepp kicsordul a szememből mert szánalmasan nézek ki. Miért vagyok ilyen hülye? Beülök hátra és csendben vagyok az út alatt. Mikor megérkezünk a sulihoz izzadni kezdek. Mit fognak hozzám szólni? A fiúk tuti kitagadnak. Hiszen hogyan nézek már ki? Viszont nincsenek a helyükön. Ja, tényleg ma meccsük van. Legalább ők focizhatnak. Kiszállok a kocsiból majd Lottie-val az oldalamon indulok el. A derekamra kötött ingem piszkálom ahogy érzem magamon a diákok tekintetét.
- Na, mi van nyomikám? Nem tudsz menni? - áll meg előttem a suli kurvája a pom pom lányok kapitánya - Mit játszod meg magad? Ne sajnáltasd magadat mert szánalmas vagy.
Olyan gúnnyal mondja, hogy az magában sértő nem, hogy amiket mond szavak. Igaz van. Szánalmas vagyok. Hogy is gondolhattam, hogy normális lehetek ezek után? Hiszen ahogy ő mondta nyomi vagyok. Csak én a szószoros értelembe. A szavai nagyon fájnak, de amiket ezek után mondott még jobban.
- A barátaid el fognak hagyni mert nem kell nekik egy nyomorék. Még is kinek kellene egy ilyen senki mint te?
Könnyeim elerednek és lefagytam. Lottie húzott maga után engem viszont nem érdekelt. Igaza van. A barátaim el fognak mellőlem pártolni hiszen kinek kellenék? Ha valaki meglát rögtön elítél majd és lekezelően fog velem viselkedni. Lottie behúz a mosóba ahol magamhoz ölelem és zokogni kezdek.
- Sarah ne vedd magadra amit mond! A barátaid nem fognak elhagyni! Én mindig itt leszek neked! Ne is törődj vele!
Eltolom magamtól és szemébe nézek.
- Ígéred, hogy velem maradsz? - kérdem remegő hanggal
- Az életemre esküszöm, hogy nem foglak elhagyni senki kedvéért sem. Te mindig az én legjobb barátnőm leszel!
Amilyen szorosan csak tudom megölelem. Öleléséből érzem, hogy velem van és ez megnyugtat. Becsöngetés után érünk be ugyanis a lépcsőkkel eléggé meggyűlt a bajom. A tanárnő nem mondott semmit. A nap végén átmentünk Lottie-hoz ahol senki nem mondott semmit rám. Bezzeg meg otthon anyámék idegenként viselkednek velem. Mindent ők akarnak helyettem megcsinálni. Mindig is szerettem ide járni és ezek után szerintem fogok is járni. A bátyám alig szól hozzám, anyámék pedig úgy kezelnek mint egy nyomorékot aki mozogni sem tud. Amúgy örülök annak, hogy nem az egész lábam bénult le és csak ennyi lett a bajom. Mondjuk ha előbb elmentem volna dokihoz nem lett volna ennyi bajom sem viszont nem tudom máshogy csinálni. És lehet ennek így is kellett történnie. Minden okkal történik. Elég sokáig voltam Lottie-nál aki haza kísért majd a kapunkban elbúcsúztunk ő pedig elment haza. Nagyon félek, hogy egyszer elveszítem és akkor egyedül maradok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése