Szombati meccs
A hetem elég szarul telt. A lábam egyre jobban fájt amit már páran észre is vettek. Az edzőm is, a suliban is jó páran, és a focicsapatból is. A héten egyre többet sírtam a fájdalom miatt ami Lottie-nak egyáltalán nem tetszett. Ma végre eljött a meccs ami után rögtön irány a doki. Az öltözőben egyedül vagyok és a lábamat kötözöm be. Szerencsére a sportszárvédő eltakarja a kötést. Felvettem a mezt és kimentem. Sajnos kezdenem kell ugyanis Jason kiesett így én helyettesítem. Bevonultunk a pályára mindenkivel kezet fogtunk és kezdetét vette a meccs. Szerencsére hátvédnek voltam beállítva így nem nagyon kellett futnom. Már majdnem vége volt az első félidőnek mikor a labad után kellett mennem. Ketten jöttek rám. Ebből baj lesz. Az egyik oldalról belém jött a másik pedig alám csúszott. A fájdalomban felsikítottam és éreztem valakinek a térdét megfejeltem. A számat ellepte a fémes íz, de a bokám az valami kimondhatatlanul fájt. A földön félig feküdtem és vért köhögtem közben pedig zokogtam. Nem bírok lábra állni. Lehajtottam a fejem és zokogtam. Néha kiköptem egy adag vért, de nem érdekelt semmi. Rengeteg ember vett körül.
- Lábra tudsz állni? - kérdezte az edző mire megráztam a fejem - Valaki hívjon mentőt!
A vakuk kattantak és fényképeztek. Valaki felültetett és mellkasának döntött. A pályán levő orvosok a lábam kezdték el vizsgálni.
- Ugye ezt nem máma szerezte, csak rontott a helyzeten. Igaz? - kérdezte az egyik mire bólintottam - Ebből nagyon nagy gondok lesznek. Legyen vele tisztába!
Nem tudtam válaszolni mert a vért ki kellett köpnöm. Valaki levette a felsőjét és megtörölte az arcom. A mentősök megérkeztek és feltettek a hordágyra. A szüleim nem tudtak jönni a bátyám pedig el volt foglalva a csajával így Lottie-t kértem jöjjön be.A sírást még mindig nem hagytam abba. Szirénázva hajtott el a kocsi és mentünk be a kórházba. Ahogy beértünk valamit beadtak amitől teljes sötétség.
_________________
Nem tudom mennyi az idő vagy, hogy mi történt. Azt tudom kórházban vagyok, de ezen kívül semmi. Az ágyam mellett halk beszélgetés ütötte meg a fülem amit néha szipogás zavarta meg. A fejem és a lábam alig érzem. Kinyitottam a szemem amit a helységben lévők észre is vettek. Lábamon hatalmas gipsz, és kezemen is van fásli. Azt nem is éreztem, hogy fáj.
- Hogy van kisasszony? - kérdi egy doki - Remélem tudja nagyon nagy bajban van!
- Mi van? -kérdem
- Hallottam, hogy elesett egy konditeremben és azóta fáj a lába. Akkor megrepedt a bokája és kinyúlt a szalagja. Azóta ez fokozódott. A pályán a bokája eltört viszont a szalagjai elszakadtak. Nagyon durván így azt meg kell műteni!
Sokkoltak a hírek. Mi van? Mi lesz a focival? Hiszen az az életem. Nem hagyhatom abba. Hiszen most kezdtem el a karrierem. Mi az, hogy műteni kell? Nem az nem lehet. Körbenéztem a teremben, de csak Lottie volt bent mellette pedig a szüleim.
- Ez nem lehet! Én focizni akarok! - csordul ki pár könnycsepp a szememből
- Ahogy a lába a mostani helyzetben van nagyon sokáig nem focizhat. - ezzel elmegy
Kitör belőlem a zokogás. Nem ez nem lehet. Nem hagyhatom abba a focizást. Hiszen ezért is imádtam Angliát mert itt értem is el valamit. Éreztem az ölelő kezeket amitől csak jobban elkapott a sírás. Miért velem történik ez? Miért? Miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? Az ajtó nyitódik és hirtelen a terem megtelik egy csomó emberrel. A csapatból mindenki itt van. Még Jason is. Ahogy meglátom őket még jobban folyni kezdenek a könnyeim.
- Kislány ugye nem igaz az, hogy nem focizhatsz? - kérdi Jason
A sírást nem tudom abbahagyni. Annyira imádom őket erre el kell őket engednem. Felnéztem az edzőmre akinek a csalódottság csak úgy áradt a szeméből. Hazudtam neki a lábam kapcsán. Ha nem hazudtam volna akkor nem lenne ekkora baj. Akkor focizhatnék egy kis szünettel, de folytathatnám. Most viszont. Lehet örökre eltiltanak. Könnyeim megállíthatatlanul folytak. Az összes fiút megölelgettem mert nem bírtam megállni. Mindenki nagyon sajnálja, de nem jobban mint én. A bátyám az ajtóban áll vigyorral az arcán.
- Miért örülsz? - kérdem ingerülten - Örülj a nyomoromnak, nyugodtan! - üvöltöm rá mire megfordul és elmegy
Az edzőmre nézek akinek könnyesek a szemei. Kitárom a karom ő pedig szorosan a karjaiba zár.
- Miért nem szóltál?
- Nem akartam cserben hagyni a csapatot. Gyengének tűntem volna mert egy kis baleset miatt már rögtön dokihoz megyek.
- Ez kis baleset! - emeli fel a hangját apám - Csak, hogy tisztában legyél a dolgokkal ha felépülsz örökre el vagy tiltva a focitól - viharzik ki az ajtón
Döbbenten nézek utána. Nem hiszem el, hogy ezt mondja. A foci az életem. Ha eltilt olyan mintha nem vehetnék levegőt. Mit fogok én kezdeni? Mihez fogok kezdeni az életben? Focista akartam lenni, de most? A szponzoraim is el fognak tőlem pártolni. Egy nővér jön be, hogy kiküldje a látogatókat mivel este kilenc van. Ennyi már az idő? Remegő kezekkel nyúlok a telefonomért ahol 20.-ak van. Két napot voltam kiütve? OMG! Felmegyek netre ahol minden rólam szól. Mivel nincs kedvem olvasni bekapcsolom a tv-t. Abban is én vagyok. Ezt nem hiszem el. Végül egy óra szenvedés után elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése